Krónika
A holland hatóságoknak több száz bűnöző mobiltelefonját sikerült feltörniük
A kriptofonok feltörése döntő fontosságú lehet a bűnügyekben

Az intézet tájékoztatása szerint a művelet 2020-ban kezdődött és ebben a hónapban ér véget. Az NFI egy munkatársa a NOS napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a bűnözök úgynevezett kriptofonokat használnak üzelmeik lebonyolításához, ezek közönséges okostelefonok, amelyeket titkosító szoftverrel látnak el a biztonságos kommunikáció érdekében.
Hozzátette, hogy az ilyen telefonok adataihoz való hozzáférés gyakran kihívást jelent, a műveletet pedig „egy bank széfjének feltöréséhez” hasonlította.
A holland államügyészség szerint a kriptofonok feltörése döntő fontosságú lehet a bűnügyekben. „Gyakran olyan bizonyítékokról van szó, amelyeket más módon nem tudnánk összegyűjteni, minden feltört telefon közvetlen betekintést nyújt a bűncselekményekbe, a kábítószer-szállítástól kezdve az erőszakos cselekményekig” – mondta el Martijn Egberts államügyész a napilapnak.
A feltört telefonokon chatüzenetek jelentek meg a bűnözők által megfigyelt célpontokról. Emellett a rendőrség fényképeket is talált nagy kokainszállítmányokról, fegyverekről és pénzösszegekről.