Krónika

Itt vannak a brutális részletek: ezt tette a volt jobbikos politikus az áldozataival

Befejezte a Jobbik egykori, pedofil bűncselekményekkel gyanúsított képviselőjelöltje ügyében indult nyomozást a rendőrség

Vádemelést javasol a rendőrség annak a volt gyulai jobbikos politikusnak az ügyében, akit pedofil bűncselekmények miatt tartóztattak le két évvel ezelőtt. A rendőrség tájékoztatása alapján a durva részletek is kiderültek, döbbenetes, mit művelt áldozataival a volt jobbikos politikus – írta az Origo.hu.

Itt vannak a brutális részletek: ezt tette a volt jobbikos politikus az áldozataival
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A nyomozó hatóság vádemelést javasol, az iratokat pedig már megküldték az eljárást felügyelő Békés Vármegyei Főügyészségnek.

A két éve letartóztatásban lévő H. L.-el szemben a nyomozók 2023 júliusában fejezték be a nyomozást. Az elfogása óta eltelt idő alatt beszerzett bizonyítékokkal az ügy iratait a Békés Vármegyei Főügyészség részére küldték meg vádemelési javaslattal. A police.hu-n beszámolnak a döbbenetes, gyomorforgató részletekről is, így most már azt is lehet tudni, mit művelt áldozataival a pedofil volt jobbikos képviselő.

Tele volt a lakása pornográf felvételekkel

A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya, a Nemzeti Védelmi Szolgálattól még 2021 nyarán kapott jelzést egy kiskorúakat érintő bűncselekményt elkövető gyulai férfiről. Így 2021 júliusában a rendőrök a lakásában kutatást hajtottak végre,

Összesen 1540 optikai adathordozót, 9 merevlemezt, 30 mini DV, illetve VHS kazettát, valamint mobiltelefonokat és SIM-kártyákat foglaltak le.

A KR NNI elrendelte a nyomozást, majd a H. L.-el szemben felmerült megalapozott gyanú miatt a férfit elfogták. Ezt követően őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

Mit tett áldozataival?

H. L. legfiatalabb áldozata mindössze 13 éves volt, mikor a férfi pornográf felvételeket készített róla. A police.hu beszámolója szerint hat kiskorú sérelmére, összesen tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a 68 éves férfit. Ezek között van gyermekpornográfia, kiskorú veszélyeztetése és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak is.

A tőle lefoglalt elektronikus adathordozókból különböző aprólékos forenzikus vizsgálatokkal kinyert adatok, valamint a számos tanúkihallgatás alapján a nyomozók megállapították, hogy

az edzőként dolgozó férfi a gyulai klubjában, majd később a lakásában kialakított edzőteremben fogadta a hozzá érkező tanítványokat.

A férfi kihasználva azt, hogy tanítványai mesterükként tisztelik és felnéznek rá, bizonyos tanítványairól pornográf tartalmú felvételeket készített, illetve esetenként szexuális tevékenységet is végzett velük. Többször előfordult olyan is, hogy

tanítványait alkohollal itatta az esetleges ellenállásuk csökkentése végett, egy alkalommal a sértett ily módon előidézett – akaratnyilvánításra képtelen – állapotát használta ki, hogy fajtalankodjon vele.

Volt olyan eset, hogy alkoholtól befolyásolt tanítványát arra utasította, hogy különböző hegyes, éles harci eszközökkel végezzen gyakorlatokat, ezzel a testi épségét is veszélyeztetve.

Ő ölhette meg a gyulai kislányt, Szathmáry Nikolettet?

Két évvel ezelőtt felmerült a gyanú, amikor a PestiSrácok megtudta, hogy a politikustól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett megölése ügyében, hogy esetleg ő ölhette meg a kislányt. A hétéves kislány 1998-ban tűnt el, miután elindult haza a néptáncórájáról.

Testének maradványait csak három évvel később, egy csatorna mellett találták meg nádvágók.

Az ügyészség akkor megerősítette, hogy újranyitották a gyilkossági ügyet. H. L. ellen pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz. A Gyulán élőket mélyen megrendítették a történtek. Elmondásuk szerint a férfi korábban gyerekeket tanított karatézni, az edzőterem pedig pont a mögött a művelődési ház mögött van, ahonnan Szathmáry Nikolett elindult utolsó útjára.

A nyomozás most lezárult, és ez alapján arra következtethetünk a rendőrség tájékoztatásából, hogy a férfinak nincs köze a kislány megöléséhez.

Kapcsolódó írásaink