Krónika

Vihar miatt kidőlt a Sierra Leone nemzeti szimbólumának számító, négyszáz éves gyapotfa

A legenda szerint már azok az egykori rabszolgák is a fa alatt imádkoztak, akik az amerikai függetlenségi háborúban a britek oldalán harcolva nyerték el szabadságukat

Vihar miatt kidőlt a Sierra Leone nemzeti szimbólumának számító, négyszáz éves gyapotfa – közölte a nyugat-afrikai ország kormánya csütörtökön.

Vihar miatt kidőlt a Sierra Leone nemzeti szimbólumának számító, négyszáz éves gyapotfa
Vihar miatt kidőlt a Sierra Leone nemzeti szimbólumának számító, négyszáz éves gyapotfa
Fotó: AFP/Saidu Bah

A hetvenméteres gyapotfa (Ceiba pentandra) szerda késő este elvesztette minden ágát, és már csak a hatalmas törzsének az alapja mered az ég felé – derült ki a közleményből, amely hozzátette: a napokban özönvízszerű esőzések és erős szélviharok voltak a térségben.

A fa becslések szerint négyszáz éves lehetett.

Julius Maada Bio, Sierra Leone elnöke kiemelte: a fa „évszázadokon keresztül a nemzet büszke jelképe volt, egy nemzeté, amely sokaknak nyújtott menedéket”.

A legenda szerint már azok az egykori rabszolgák is a fa alatt imádkoztak, akik az amerikai függetlenségi háborúban a britek oldalán harcolva nyerték el szabadságukat.

Az évszázadok viharait túlélő gyapotfa képével bankjegyeket és bélyegeket díszítettek, és 1961-ben még II. Erzsébet akkori brit királynő is felkereste.

Az impozáns növény – amely egy zajos körforgalom fölé magasodott a nemzeti múzeum, a központi posta és az ország legfelsőbb bírósága közelében – fontos szerepet töltött be Freetown lakóinak életében, akik egészen mostanáig imádkoztak alatta.

Csütörtök reggel gyászoló helyiek százai gyűltek össze a gyapotfa tövénél.

Sierra Leonéban számos, az éghajlattal összefüggő katasztrófa történt az elmúlt években. 2017-ben több mint 1100 ember halt meg a fővárosban egy sárlavina miatt. Tavaly augusztusban egy földcsuszamlásban nyolcan életüket vesztették. A nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség szerint májusban legalább tizenöten haltak meg árvízben.

A nyugat-afrikai országban májustól októberig tart az esős évszak.

Kapcsolódó írásaink