Krónika
Ezért érdes a papírzsebkendők egyik oldala
Ma már rengeteg fajta papírzsebkendő létezik: egyrétegű vagy többrétegű, illatmentes vagy illatosított

A 1600-as évekre már akkora kultusza lett a textilből készült zsebkendőknek, hogy az arisztokraták hatalmas fényűzést csináltak belőle. Különféle mintákkal, csipkékkel, díszítőelemekkel látták el őket, hogy ezzel is kimutassák, hol helyezkednek el a társadalmi ranglétrán – írja cikkében a Promotions.hu. Ebben az időszakban a zsebkendő már az öltözékek részét képezte, sőt, a nőket sokszor le sem akarták festeni ezek nélkül.
Az első puha papírszövetből készült zsebkendők csak nagyjából 100 évvel ezelőtt terjedtek el Nyugat-Európába, illetve Amerikában, de persze nem ezek voltak a világ első papírzsebkendői. A keleti kultúra ebben is jóval megelőzött mindenkit, Kína már a 2. századtól gyártotta őket.
A textilzsebkendők szerepét akkor vették át a papírból készült darabok, mikor az emberek rájöttek, hogy megfázás idején sokkal higiénikusabb a papírt használni, hiszen egy használat után telegyűlik bacillusokkal, kórokozókkal – semmi baj, kidobják –, míg a textilzsepiket használat után zsebre rakják, tehát továbbra is kezük ügyében hordozzák a betegséget.
Ma már rengeteg fajta papírzsebkendő létezik: egyrétegű vagy többrétegű, keményebb vagy puhább, illatmentes vagy illatosított. Ennél a pontnál pedig elérkeztünk a fenti kérdéshez: mi az oka annak, hogy a papírzsebkendők egyik oldala érdesebb, mint a másik?
Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ezt azért találták ki így, mert az érdesebb felülettel hatékonyabban tudjuk kitisztítani az orrüregeinket – a puha oldalába kifújjuk az orrunkat, az érdes felével pedig megtöröljük. Valójában semmi köze ehhez, ráadásul ha így lenne, akkor az egyrétegű zsepiknek is érdes lenne az egyik oldaluk; de nem így van.
A válasz sokkal egyszerűbb: a többrétegű papírzsebkendőket valahogy egyben kell tartani, ezért kapnak egy mélynyomatot, hogy a rétegek ne váljanak el egymástól.
Ez ugyanígy vonatkozik a többrétegű WC-papírokra is, amiknek az egyik oldala recés vagy érdes tapintású.