Krónika

Drogcsempészként kapták el a rendőrök a korábbi világcsúcstartó úszónőt

Az NCB tisztviselője azt is elmondta, hogy Varganova már több éve Indiában tartózkodik

Svetlana Varganova profi pályafutása alatt a Szovjetunió egyik legjobb mellúszója volt, világcsúcstartóként, világbajnokként és olimpiai ezüstérmesként később edzősködött is, ám teljesen más irányt vett az élete: most 58 évesen, Indiában bukott le egy nemzetközi drogkartell főszereplőjeként, irányítójaként - írta meg az Eurosport.

Drogcsempészként kapták el a rendőrök a korábbi világcsúcstartó úszónőt
Svetlana Varganova
Fotó: Wikipedia

Varganovát még április közepén letartóztatták le Indiában. A Goa városában működő Kábítószer-ellenőrzési Hivatal (NCB) egysége szerint egy helyi bűntársával, valamint egy Andre nevű volt orosz rendőrtiszttel dolgozott együtt, akit szimplán csak „főnökként” azonosítottak. A kartell másik két tagját a hétvégén fogták el.

„Andre hosszú ideje működtetett drogkartellt Goában” - közölte az NCB a volt orosz rendőrről. „Számos városban járt, hogy terjessze a hálózatát, és irányította az utcai árusok jól bejáratott rendszerét.”

A hatóságok szerint a kartelltől többek között jelentős mennyiségű LSD-t, 8,8 gramm kokaint, 16,49 gramm hasisolajat, két gramm metamfetamint, marihuánát, három különböző valutában lévő, 10.000 dollárnál kevesebb készpénzt és hamis személyazonossági okmányokat is lefoglaltak.

”Kizárólag külföldi állampolgároknak szállított kábítószert„ - mondta egy NCB-tisztviselő Varganova kartellben betöltött szerepéről. ”Egy olyan helyiséget is berendezett az otthonában, ahová külföldiek jártak kábítószert fogyasztani.”

Az NCB tisztviselője azt is elmondta, hogy Varganova már több éve Indiában tartózkodik.

Varganova 1979-ben, mindössze 14 évesen döntött világcsúcsot 200 méter mellen, majd az 1980-as moszkvai olimpián honfitársnője, Lina Kaciusyte mögött lett második. Az 1982-es világbajnokságon vb-csúccsal győzött. Visszavonulása után Szentpéterváron edzősködött.

Hogy milyen büntetés vár rá, arról egyelőre nincs információ – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink