Krónika
Suhajda Szilárd túl van az első akklimatizációs körön + FOTÓK
„Jól érzem magam, és várom, hogy elinduljak az újabb körre!”

Az első két hétben az expedíció első fázisa, az úgynevezett előakklimatizáció zajlott, amely során 4400 és 5800 méteres magasság között edzett a sportoló, majd az előzetes terveknek megfelelően, április 18-án érkezett meg az alaptáborba – közölték a túra szervezői az MTI-vel.
Jelenleg a Mount Everesten történő akklimatizálódás zajlik, amely során a hegymászó hozzászoktatja szervezetét a ritka levegőhöz, valamint táborláncot épít ki a hegyen.
A táborok kiépítését a sportoló önállóan végzi, minden szükséges felszerelését önerőből viszi fel a hegyre, az alaptábor felett teljesen saját erejére van utalva. Az első akklimatizációs kör április 24-én kezdődött. A hegymászó beszámolója szerint két éjszakát töltött 6400 méteren, valamint érintette a 6700 méter fölötti magasságot is, amely a Lhoce-fal peremhasadékát jelenti.
A hétfői, néhányórás vihart leszámítva minden zökkenőmentesen zajlott.
Egy-egy új magasság elérése során jellemző a kellemetlen éjszakai közérzet, és így az alváshiány is, de az alaptáborban most lesz pár napja kipihenni magát. A Khumbu-jégesés útvonaláról úgy tudja, hogy hosszabb a tavalyinál, de kevésbé látta fenyegetőnek.
„Jól érzem magam, és várom, hogy elinduljak az újabb körre!” – zárja a jelentését.
A hegymászó a következő akklimatizációs kör során kiépíti harmadik, 7200 méterre tervezett magassági táborát, ahol egy éjszakát el szeretne tölteni. A folyamatos emelkedés lehetővé teszi a légnyomás változásához, így az oxigénszegény környezethez történő alkalmazkodást. Suhajda Szilárdnak várhatóan három ilyen körre lesz szüksége, mielőtt a legmagasabb pontra indulhat.
A Kyocera Everest Expedíció 2023 csúcsmászására az akklimatizációs időszakot követően, május második felében kerülhet sor. Amennyiben sikerrel jár, ő lehet az első magyar állampolgár, akinek tiszta mászással sikerül meghódítania a csúcsot.