Felszámoltak egy migránstábort a párizsi városháza előtt
ĀA közlemény szerint az év eleje óta 24 sátortábort ürített ki a rendőrség
ĀA közlemény szerint az év eleje óta 24 sátortábort ürített ki a rendőrség
ĀAz írótábor a magyar értelmiség egyik legintenzívebb szellemi színterévé vált
Ā„A latin, szláv, germán tengerben itt vagyunk egy sajátságos gondolkodással és egy sajátságos nyelvvel”
ĀAz egyhetes csipketábor 16 résztvevője tovább élteti a nemeshanyi varrott csipke hagyományát
ĀA táborok a szülőket is tehermentesítik a szeptemberi iskolakezdésig
ĀAz augusztus 4-éig tartó tábor legfőbb célja, hogy a magyar fiatalok találkozzanak egymással
ĀAz idén huszonöt éves Fiatal Írók Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg nyári táborát
ĀAz államfő több programon is részt vett a gyerekekkel
ĀBíznak abban, hogy a táborban történt találkozások életre szóló élménnyé válhatnak
ĀJúnius 11-én újra megválasztják Magyarország legszebb lányát a Duna Televízión
Ā„Jól érzem magam, és várom, hogy elinduljak az újabb körre!”
ĀAzt írták, idén júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban táborozhatnak a 12 és 18 év közötti fiatalok
ĀAz a cél, hogy a gyerekek kiszakadhassanak a háború sújtotta Ukrajna nehézségekkel teli hétköznapjaiból
ĀA nemzeti parkok környezeti nevelési programjain csaknem négyszázezer gyerek vesz részt évente országszerte
ĀKikapcsolódás közösségben
Ā„Számtalan népcsoport felbukkant és eltűnt a Kárpát-medencében, nekünk mégis megvan a saját történelmünk, mítoszaink, legendáink, irodalmi alkotásaink, amelyekre büszkék lehetünk”
ĀA református szervezet táborában a programok öt alappillérre épülnek: magyarság- és honismeret, sport, tudomány, kultúra és kereszténység
ĀNyitrai: A társadalmi összefogás és felelősségvállalás, valamint a kormány és a civilek közötti együttműködés kiváló példája a Jónak lenni jó! program + VIDEÓ
ĀA gyerekek játékos, humoros, érdekes és színes programokon keresztül ismerkedhetnek meg a teátrum izgalmas világával
ĀSimicskó: A legfontosabb intézkedések egyike a megfelelő távolság biztosítása a csoportok között és a csoportokon belül is, legyen szó a foglalkozásokról vagy akár az étkezésekről
ĀA nyári programok során angol nyelvet, vitorlázást is tanulhatnak a gyermekek, de megismerkedhetnek a színjátszással, a vízi sportokkal, vagy akár legózhatnak is
ĀA szabad helyekre várják a szervezők jelentkezését
ĀTöbbek között néptánccal, könnyűzenei programokkal, sportfoglalkozásokkal készülnek