Az indián építmények gerendái

Fejlett kézműves ipar, fejlett építészet jellemezte azokat az ősi indián településeket, amelyeket a spanyolok a pueblo, vagyis falu névvel illettek, e szó aztán a több népből álló csoport összefoglaló neve is lett. A pueblo indiánok mintegy ezer évvel ezelőtt élt elődeinek épületeit ma is megcsodálhatjuk, többek közt a Chaco-kanyonban, Új-Mexikó állam területén, ami ma UNESCO világörökségi helyszín is – írta meg a National Geographic.

Az épületeik mennyezetébe beépített gerendák 20-25 centi átmérőjűek és 4-5 méter hosszúak voltak, azonban a Chaco-kanyon környékén már évezredek óta nem voltak olyan erdők, ahol hasonló méretű fákhoz lehetett volna jutni. Honnan kerülhettek akkor ide, és igásállat, kerekes jármű, illetve hajózható folyók híján miként hozták a helyszínre őket nagy távolságból? A legújabb kutatási eredményekről a Sapiens antropológiai hírportál számolt be.

Időszámításunk szerint 850-1050 közti három évszázadban igen komplex társadalom uralta e régiót. Az ekkor épült, a régészek által csak nagy házaknak hívott épületeikhez három dologra volt szükség: a helyben bőven található homokkőre, agyagra, valamint építőfára. A régió fái a félsivatagi klímán göcsörtös, összevissza ágazó kis méretű fák nőttek, amelyek nem adtak megfelelő minőségű épületfát. A legközelebbi hegyek, ahol már megfelelő fákat lehetett találni, 85 kilométerre voltak, de a régészeknek csak tippjeik lehettek, hogy pontosan honnan kerültek ide a gerendák.

1986-ban készültek olyan vizsgálatok az épületek fáin, amiből feltárult azok mikroszkóp alatt látható szerkezete és kiderült, hogy amerikai sárgafenyő (Pinus ponderosa) és duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) szolgált az ősi építmények támasztékaként, néhány esetben más fenyőfajokat is azonosítottak. Azonban mindezeket igen nehéz lehetett hazavonszolni a nagy távolságban lévő hegyekből.

2001-ben még pontosabb adatok születtek a faanyagba beépült stroncium-izotópok révén: a gerendák és a környező hegyek fenyveseinek összehasonlítása feltárta, hogy kétharmad részben a nyugatra lévő Chuska-hegységből, egyharmadban pedig a délre lévő San Mateo-hegységből, valamint a Taylor-hegyről érkeztek e fák. Néhány évvel később egy még több gerendán elvégzett izotópelemzés tovább bővítette a helyszíneket.

2015-ben évgyűrűk elemzését is bevetették, ebből arra derült fény, hogy a fák 70 százalékát 1020 után a Chuska-hegységből hozták ide. Mindez azt jelenti, hogy a Chaco-kanyon épületfáit igen nagy, mintegy 20 ezer négyzetkilométeres területről hordták a helyszínre! A mért adatok pedig összhangban vannak az indián szájhagyományokban fennmaradt történetekkel is.

A Chaco indiánjainak kiterjedt úthálózatuk és hatalmas, több ezer kilométerre nyúló kereskedelmi kapcsolataik voltak. Mivel a gerendákon nem látszott a vonszolásból eredő károsodás, könnyen lehet, hogy azokat a fejükre erősített szíjak segítségével vitték haza, ahogy ezt a Coloradói Egyetem kutatói nemrégiben kiötlötték és kísérletekkel igazolták. Nem kis feladat lehetett azonban mintegy 80-100 kilométerről így elcipelni azt a negyedmillió gerendát, amelyre az építményekben szükség volt – olvasható a portálon.