Krónika
Drónokkal is erősít a román haderő

Jelen állás szerint úgy tűnik, talán mégis elfogadja a bukaresti védelmi minisztérium az izraeli Elbit ajánlatát, pedig idén nyáron még úgy tűnt, hogy lefújja a közbeszerzési kiírást – írta meg kedden a Főtér. A cikk szerint a kontraktus az Elbit híres Hermes 450-es eszközéből kifejlesztett Watchkeeper X típusú pilóta nélküli katonai gépekre vonatkozna.
Az egyetlen jelentkezővel szembeni kifogásokat sikerült letisztázni, és az Adevarul szerint már a szerződés aláírására készülnek a felek. Mindez csak úgy jöhetett létre, hogy a gépeket Romániában, a helyi védelmi cégekkel közösen gyártsák és szereljék össze.
Az ügylet összesen hét robotrepülő-rendszert, azaz huszonegy drónt jelent, s beszerzésükre még 2020-ban kapott jóváhagyást a hadsereg. A program összköltségvetése háromszázmillió euróra rúg. Az izraeliekkel előkészített szerződéssel párhuzamosan a román szárazföldi védelmi erők a törökök Bayraktar TB2 típusú, közepes magasságú, nagy hatótávolságú harci drónjaiból is vásárolnak tizennyolc darabot.