Külföld
Új fegyverek jelenhetnek meg az ukrán fronton

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Pentagon elfogadja a Boeing javaslatát: a cég a SAAB-bal együttműködve kombinálná a nagy mennyiségben rendelkezésre álló, kisméretű GBU–39-es precíziós bombákat és az M26 rakétahajtóműveket, hogy ezáltal olcsón biztosítani lehessen Ukrajna ellátását a HIMARS-okból kilőhető, nagy hatótávolságú munícióval. A tervezetről a Reuters számolt be, kiemelve, hogy a GLSDB-rendszert 2019-ben kezdték fejleszteni, októberben pedig már készen állt a tömeggyártásra, így kedvező visszajelzés esetén 2023 tavaszától szállítható. A hatótávolsága 190 kilométer, ami a duplája a jelenleg használt GMLRS-ekének.
A Pentagon féltucatnyi ötletet kért be a hadiipari szereplőktől arra vonatkozóan, hogyan lehetne biztosítani Ukrajna és Amerika kelet-európai szövetségeseinek ellátását hadianyaggal egy elhúzódó háború esetén. A Reuters információja szerint a Boeing javaslata kapta a legjobb fogadtatást, már csak azért is, mert valóban minden rendelkezésre áll a megvalósításához; az afganisztáni kivonulás miatt tömve vannak a raktárak a GLSDB-hez felhasználható bombákkal és rakétahajtóművekkel.
Közben az EurAsian Times az interneten terjedő felvételek alapján arról számolt be, hogy Ukrajnában megjelentek a török „HIMARS-ok”. Egyelőre sem Ankara, sem Kijev nem erősítette meg a TRLG–230-asok bevetését, a videók azonban a portál szerint hitelesnek tűnnek. A sorozatvető kilövőegységébe egyszerre hat 230 mm-es irányított rakéta tölthető be, hatótávolsága 20-70 kilométer, és két változata létezik: az egyik műhold- a másik félaktív lézervezérlésű.
Azok után, hogy Törökország nagy mennyiségben adott el Bayraktar TB–2-es drónokat és más hadfelszerelést is Kijevnek, a TRLG–230-asok megjelenése sem lenne meglepő, habár – és talán ez az egyetlen ellenérv, ami megkérdőjelezi a beszámolók hitelét – Ankara kényesen ügyel arra, hogy Moszkvával is jó kapcsolatot tartson fenn. Ehhez gazdasági érdekei fűződnek, hiszen stratégiai pozíciót foglal el úgy az orosz gáz, mint az orosz és az ukrán gabona elosztásában.
Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a topwar.ru oldal jelentése szerint a napokban egy újabb tétel Szu-30SZM2 többfunkciós vadászrepülőgépet és Jak-130-as kiképzőgépet adtak át Oroszországban a fegyveres erőknek. A védelmi tárca és az United Aircraft Corporation (AUC) csupán a szállítás tényét közölte néhány fotó kísértetében. A képek segítségével, a jellegzetes színezés miatt megállapítható, hogy a gépek a haditengerészet kötelékében állnak majd szolgálatba. Legutóbb idén januárban a balti flotta kapott néhány (2-4) darabot a Szu-30 modernizált változatából. A háborúra tekintettel nem kizárt, hogy a most