Krónika

Madárlakópark sétányt adtak át a debreceni Nagyerdőben

A sétány egy egyedülálló innováció eredménye

Madárlakópark sétányt alakítottak ki a debreceni Nagyerdő parkerdei területén, a 16 állomásos sétányt szerdán adták át.

Madárlakópark sétányt adtak át a debreceni Nagyerdőben
Keszthelyi Nikoletta, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a 16 állomásból álló madárlakópark sétány átadásán a debreceni Nagyerdőben
Fotó: MTI/Vajda János

Keszthelyi Nikoletta, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány fontos környezet- és természetvédelmi célja, hogy megőrizze a Kárpát-medence, benne Magyarország természeti értékeit, élővilágának sokszínűségét, és ebbe a munkába bevonja az önkormányzatokat.

Keszthelyi Nikoletta a zöldterületek bővítéséről szólva kiemelte: az elmúlt ötven évben 30 százalékkal nőtt az erdősített területek nagysága, 2019-ben hirdették meg az országos fásítási programot, benne az Újszülöttek fája kezdeményezéssel.

A program keretében 2030-ig minden újszülött után tíz fát ültetnek el, tavaly már 1,1 millió fát sikerült így elültetni – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt célja a klímasemlegesség elérése 2050-re, ennek részeként számos program indult, mint például a zöld busz program, amelyhez Debrecen az elsők között csatlakozott, és már 12 elektromos busz közlekedik a városban.

Részt vesz a város a levegőminőség javítására indított kezdeményezésekben, a közösségi kertek kialakításában is, a Civaqua program pedig a térség vízutánpótlásának javításában jelent megoldást a jövőben – sorolta a helyettes államtitkár.

Keszthelyi Nikoletta hozzátette: a szemléletformálást segíti például a Te szedd! mozgalom, amelybe már több mint ötszáz oktatási intézmény és civil szervezet kapcsolódott be, vagy a Tisza és mellékfolyóit a műanyag palackoktól megtisztítani hivatott program, amelyet tavaly 30 millió forinttal támogatott a tárca.

A környezetvédelmi nevelést szolgálják a zöldóvodák, 1100 ilyen óvoda működik az országban, minden negyedik gyerek már zöldóvodába jár, az iskolakert program keretében pedig 290 intézményt, több mint ötvenezer diákot értek el – mondta.

Keszthelyi Nikoletta értékelése szerint e programokhoz jól illeszkedik a debreceni madárlakópark sétány kialakítása, ahol interaktív módon ismerkedhetnek az érdeklődők az erdőben élő madarakkal, állatokkal.

Balázs Ákos (Fidesz–KDNP), Debrecen alpolgármestere azt mondta, a madárlakópark sétány egyedülálló innováció eredménye: a sétány mentén a parkerdőben 16 állomást alakítottak ki, mindenhol más-más típusú madárodút helyeztek el.

Egy érdeklődő beolvassa a tájékoztató tábla QR-kódját a 16 állomásból álló madárlakópark-sétányon a debreceni Nagyerdőben az átadás napján
Egy érdeklődő beolvassa a tájékoztató tábla QR-kódját a 16 állomásból álló madárlakópark sétányon a debreceni Nagyerdőben az átadás napján
Fotó: MTI/Vajda János

Az odukra egy-egy oszlopon lévő madársziluett hívja fel a figyelmet, a rajta lévő QR-kód segítségével pedig egy rövid videófelvételt indíthatnak el az érdeklődők, amelyen szakemberek beszélnek az adott madárfajról – fűzte hozzá.

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a debreceni Nagyerdő az ország első természetvédelmi területe, amelynek védelme ma is kötelessége a városnak.

A madárodúk mellett lepkeházat, békalakot, rovarhotelt és süngarázst is elhelyeztek a sétányon, az erdő lakói már ismerkednek ezekkel, de már van olyan madárodú is, amelybe beköltözött a lakója – hangzott el az átadáskor.

Kapcsolódó írásaink