Krónika
Nigériában súlyos közúti baleset történt, sok a halott

„Több mint 20 holttestet számoltunk meg, amelyek teljesen megégtek” - mondta az AFP francia hírügynökségnek Gbenga Obalowo, a délnyugati Oyo államban található Ibarapa körzet elnöke.
A baleset pénteken történt Lanlate településen, Ibarapa régióban. A kisbusz és az autó frontálisan ütközött össze, mindkettő kigyulladt – mondta. Hozzátette, hogy két ember „súlyos sérülésekkel” túlélte a balesetet, őket kórházba szállították. A tisztviselő úgy vélte, hogy a balesetet gyorshajtás és „vakmerő vezetés” okozta.
A halálos áldozatokkal járó közlekedési balesetek gyakoriak a nyugat-afrikai országban, amely a kontinens legnépesebb állama, mintegy 210 millió lakosa van.
Júliusban az északnyugat-nigériai Kaduna államban 30 ember égett halálra, amikor összeütközött két autóbusz és egy személygépkocsi. Tavaly Nigériában 10 637 közúti balesetet regisztráltak, amelyekben 5101 ember vesztette életét, és 30 690-en sérültek meg – derült ki a közúti közlekedésbiztonsági testület adataiból.