Krónika

Történelmi lovasgálával ünnepelt Szilvásvárad

Egy évvel ezelőtt debütált a szilvásváradi történelmi lovasgála a lipicai lovakkal. Az akkori augusztus 20-i rendezvényt több ezren nézték meg, s idén se volt ez másként. A gyönyörű paripák attrakcióját a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban láthatta a nagyérdemű.

Történelmi lovasgálával ünnepelt Szilvásvárad
Szilvásváradon az államalapítást történelmi lovasgálával ünnepelték, ezen többek közt a csodálatos ötösfogatok is felvonultak
Fotó: MTI/Komka Péter

A történelmi lovasgála hazánk lovas történelmét mutatta be, a legfontosabb jelenetei a ménesgazdasághoz kapcsolódva a lipicai fajta évszázadokig hányattatott, ám annál dicsőbb sorsát tárták a nézőközönség elé. Az időutazás mintegy 3000 évvel visszarepítette a nézőt, ugyanis ennyi idősek a szilvásváradi lipicai lovasközpont átépítésekor talált bronzkori lószobrok.

Ezután a rómaiak és a hunok korán keresztül a középkori lovagi viadalok dicső küzdelmei következtek, a főszerepben a Honvéd Huszár Díszalegységgel, de Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia nemzeti ménesei is kivették a részüket a produkcióból, hiszen a tenyésztés szempontjából fontos volt a Monarchia utódméneseinek tevékenysége is.

A jeleneteket a világ minden táján foglalkoztatott kaszkadőrök és lovasok tették felejthetetlenné, élő népzenei aláfestéssel és világszintű fényjátékkal.

A nagyérdemű láthatta Pénzes Gábort, a Honvéd Huszár Díszalegység főhadnagyát, ifj. Dallos Andor nemzetközi hírű kaszkadőrt és a szilvásváradi ménes válogatott hajtóit, ifj. Galbács Ferencet és Váczi Istvánt. A narrátor Benkő Péter színész volt. Az előadáson fellépett Réthy Zsazsa és Nagy Szilárd énekes is.

A történelemórán a közönség megismerkedhetett a lipicai fajta történetével, amely az évszázadok során összefonódott nemzetünk sorsával.

Kapcsolódó írásaink