Krónika

A nagyobb bevétel reményében ukránnak adják ki magukat a norvégiai prostituáltak

A nagyobb bevétel reményében ukránnak adják ki magukat a norvégiai prostituáltak
Képünk illusztráció
Fotó: AFP / Truls Brekke

Egyre több Norvégiában dolgozó prostituált adja ki magát ukrán állampolgárnak annak érdekében, hogy magasabb bevételre tegyen szert. A Norvégiában dolgozó külföldi prostituáltak az NRK televízió szerint új módszerrel próbáltak ügyfeleket szerezni. Sokan közülük azt mondják, hogy Ukrajnából származnak, ami bevallottan növeli a keresetüket.

A trendre már felfigyelt a norvég rendőrség is Sindre Kleppe a norvég rendőrség nyomozó osztályának egyik vezetője elmondta, a nők korábban nem árulták el, melyik országból jöttek, de az utóbbi időben ez kezd megváltozni. A rendőrség szerint sok prostituált annak ellenére kezdte el magát ukránnak kiadni a hirdetéseiben, hogy más nemzet – például Spanyolország, Moldova vagy Litvánia – útlevelével rendelkezik és semmilyen kapcsolatuk nincs Ukrajnával.

Live Mehlum szexológus azzal magyarázta az új trendet, hogy akik tudomásuk szerint ukránok szolgáltatásait veszik igénybe és ezért fizetnek mintegy önfelmentésként, úgy gondolják, hogy a fizetéssel a nők nehéz helyzetén tudnak segíteni. Emiatt pedig a prostituáltaknak jobban megéri, ha ukránnak adják ki magukat.

Ezzel kapcsolatban Lena Suzann Reif a rendőrség szexuális bűncselekményekkel foglalkozó részlegének vezetője azt mondta: ez lenne a cinizmus csúcsa, de már tényleg semmi sem lep meg minket.

A szexuális szolgáltatások értékesítése nem büntetendő Norvégiában, és sok nő jön oda prostituáltként dolgozni. Norvégia az úgynevezett skandináv modellt alkalmazza, amelyben csak a vevőt büntetik. A rendőrség ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a norvég férfiak nem kezdenek el kifejezetten ukrán prostituáltakat keresni.

A hónap elején Norvégiában és Svédországban is bordélyházak hálózatát buktatták le, ahol a nők többségéről kiderült, hogy ukránok. A rendőrség ellentmondásos nyilatkozatokkal reagált, de összességében mindkét skandináv ország elismerte a közelmúltban az ukrán prostituáltak beáramlását.

Kapcsolódó írásaink