Külföld

Ukrán nőkre leselkedő csempészeket lepleztek le

Veszélyben a menekültek

Az orosz–ukrán háború miatt tömegesen menekültek el az ukrán emberek az országukból, köztük számos nő. Rájuk nemcsak a háború és a megélhetés veszélye leselkedik külföldön, hanem az emberkereskedők is.

Az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) arról számolt be nemrég, hogy sikerült azonosítaniuk több csempészhálózatot is. Az érintett nők szexuális, illetve munkaügyi szempontból is ki voltak zsákmányolva. Az Europol tizennégy országban vizsgált meg internetes platformokat, ahol gyanús hirdetéseket találtak, melyek az ukrán menekülteket célozták meg. A hirdetések orosz nyelven íródtak, és fotózást vagy egyéb gyanús munkákat ajánlottak a nőknek.

Az Euro­pol végül legalább kilenc lehetséges embercsempészt tudott azonosítani, és tizenöt nyomozást indított. Az ukrán menekültekre leselkedő veszélyekre már a háború kezdete óta próbálják felhívni különböző szervezetek a figyelmet. A Wadi nevű civil szervezet egyik koordinátora szerint a menekültekre veszélyt jelent az embercsempészet, a prostitúció és a szervkereskedelem is, a szörnyűségeknek pedig csak a képzelet szab határt.