Krónika
Újabb oltási akció kezdődött csütörtöktől

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 133 345, az aktív fertőzötteké pedig 103 409-re emelkedett. Kórházban 3101 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen.
Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed - emelték ki.
Csütörtök délután újabb oltási akció kezdődik, januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombatonként lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, ahol ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet kérni az oltást.
Kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltást - tették hozzá, ismertetve: a központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani.
Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.
A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, mert a harmadik oltással ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség.
Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.
Már a 12-17 évesek megerősítő harmadik oltásához is lehet időpontot foglalni az interneten.
Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is. A kedden érkezett 48 ezer adag Pfizer-vakcinával folytatódhat a gyermekek oltása a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál.
Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:
- 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
- 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
- 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
- 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
- 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között,
Már a 12-17 éves kamaszok megerősítő harmadik oltásához is lehet foglalni időpontot az interneten.
Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is, eddig 48 ezer gyermeket vittek a szülők oltásra. Ezen a héten újabb gyermekvakcina-szállítmány várható, amellyel folytatódhat a gyermekek oltása a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál.
A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (218 242) és Pest megyében (172 808) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (78 166), Hajdú-Bihar (69 687), Bács-Kiskun (68 075), Szabolcs-Szatmár-Bereg (65 669) és Győr-Moson-Sopron megye (63 866). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (26 934).