Krónika
Hősies küzdelem a lángokkal Évián
A kiürítési parancs ellenére hátramaradt falusiak saját magukra vették a védekezés súlyos terheit

„Évia szigetén a tűzoltók két fronton is küzdenek a lángok ellen. Ismét kemény estével, nehéz éjszakával néztünk szembe” – mondta még vasárnap Nikosu Hardaliasz, Görögország katasztrófavédelemért is felelős miniszterhelyettese.
A szigeten összesen tizenhét repülő és helikopter segítségével oltják a tüzet, összesen 260 görög, valamint 200 ukrán és román tűzoltó küzd itt a lángokkal.
A parti őrség több mint kétezer embert kimenekített, közülük 349-et vasárnap reggel vittek el a szigetről. Rajtuk kívül még huszonhárom embert kellett kimenteniük az egyik partszakaszról.
Több, a szigeten lévő falvat annak köszönhetően sikerült megmenteni a lángoktól, hogy a helyiek az evakuációs parancs ellenére hátramaradtak, és maguk is oltani kezdték a tüzet. Aposztolosz Szkrekasz, a görög rendőrség szóvivője mindeközben közölte, hogy már tíz embert vettek őrizetbe gyújtogatás gyanúja miatt.
Európa déli részében már egy hónapja gyulladnak újabb és újabb erdőtüzek. Görögországban és Törökországban legalább tíz ember meghalt, és sok embert kórházban kell kezelni, Olaszországban pedig több millió eurós kár keletkezett.
Oroszországban, Szibériában is több helyen kigyulladt az erdő, ami miatt szombaton egy tucat falut ki kellett üríteni.