Krónika

Hőség és szárazság

Továbbra sem szűnnek az Egyesült Államokban, Kaliforniában az erdőtüzek, amelyek az állam tűzoltóságának összesítése szerint 2020-ban eddig csaknem négymillió hektárnyi területet perzseltek fel, és több mint nyolcezer épületet rongáltak vagy semmisítettek meg.

Hőség és szárazság
Továbbra sem szűnnek az Egyesült Államokban, Kaliforniában az erdőtüzek
Fotó: JOSH EDELSON / AFP

A Kalifornia északnyugati vidékén fekvő Napa-völgyben több tízezer embert kellett a héten evakuálni, és egyes híres szőlészetek is a lángok martalékává váltak. A Napa-völgy és a szomszédos Sonoma megye – amely szintén ismert szőlő- és borvidék – már 2017-ben is tűzvész áldozata lett, ezért többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről. A helyiek aggódnak.

„Ugyanez történt a múlt hónapban és tavaly is, rémisztő volt. Olyan, mintha nem tudnánk elszaladni a tüzek elől” – mondta a CNN-nek Jan Zakin, aki családjával régóta a völgy közelében, St. Helenában él.

Nekik még múlt vasárnap éjszaka kellett elhagyniuk az otthonukat. Közben a világ legnagyobb tartályhelikoptere segíti a tüzek elleni védekezést – írta az MTI. Az Orange megyei tűzoltóság a héten mutatta be a mintegy tizenegyezer liter kapacitású, CH–47 Chinook típusú helikoptert.

A világ legnagyobb vízszállító helikoptereként számon tartott jármű jóval nagyobb kapacitású, mint a többi gép, amelyekkel általában mintegy ezerháromszáz liter vizet képesek egyszerre leengedni a lángokra – közölték a hatóságok. A rekorder tanker a régiót fenyegető szélsőségesen magas hőmérsékletek és a tüzeket tápláló körülmények közepette nagy segítséget jelent.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom