Krónika

Több mint másfélszáz halottja van az áradásoknak

 A szombat reggeli összesítések szerint meghaladta a 150 főt a Németország északnyugati részét és a Benelux államokat sújtó áradások halálos áldozatainak a száma.

Több mint másfélszáz halottja van az áradásoknak
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Erftstadtot is elmosta az ár
Fotó: AFP/Marius Becker

Németországban a koblenzi rendőrség közlése szerint eddig 90 ember vesztette életét a természeti katasztrófában Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Előzőleg 43 halálos áldozatot jelentettek Észak-Rajna-Vesztfália tartományból.

Az érintett tartományokban péntek délután még száz fölötti halálos áldozatról tudtak.

A helyi hatóságok közlése szerint bizonyosan tovább emelkedik még a halálos áldozatok száma, mert várhatóan további holttesteket találnak, ahogy folytatódnak a mentési munkálatok. Sok embert eltűntként tartanak nyilván.

Szombat reggel Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya közölte: csak ebben a német tartományban 19 ezer ember vesz részt a mentésben. Mint írták, a válságstáb a nap 24 órájában figyelemmel kíséri a helyzetet, és koordinálja a mentést.

Belgiumban péntek délutánig 23 halálos áldozatról tudtak.

Alexander De Croo miniszterelnök szombaton az egész napot az áradás sújtotta kelet-belgiumi régióban tölti. Vele utazik a katasztrófa sújtotta térségbe Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. Belgiumban összesen 120 településen okozott károkat a napokon át tartó esőzés és az áradások. Húsz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az áradások a Bernd nevű ciklonra vezethetők vissza, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.

Kapcsolódó írásaink

Fontos a társadalmi konszenzus

ĀA nemzeti konzultáció által demonstrálni tudjuk az Európai Unió felé a magyar emberek értékítéleteit – mondta lapunknak Sótonyi Péter

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom