Krónika

Elindult a KAPOCS program

A hétköznapi életről szóló információ, a kellemes közös emlékek felidézése, a hozzátartozó hangja egyaránt pozitív, immunerősítő hatással bír, megnyugtatóan hat. Éppen ezért indították útjára a KAPOCS programot.

Elindult a KAPOCS program
A KAPOCS program célja tehát az, hogy megteremtse a lehetőséget a hozzátartozók és a betegek közötti kapcsolat fenntartására
Fotó: Gottsegen György Alapítvány

A program keretében vállalják, hogy  a jövőben felolvassák azokat az e-mailen vagy postán küldött üzeneteket, amelyeket a hozzátartozók a bennfekvő betegeinknek küldenek, sőt hanganyagot is lejátsszák nekik. Mindezt megtesszik a mélyaltatásban lévő COVID fertőzéssel küzdő betegek esetében is, mert mint kiemelték hisznek abban, hogy a hangüzenetet ebben az esetben is meghallja a lélek.

A KAPOCS program célja tehát az, hogy megteremtse a lehetőséget a hozzátartozók és a betegek közötti kapcsolat fenntartására. A hozzátartozók Intézet postai címére (1096 Budapest, Haller utca 29.) küldhetnek levelet KAPOCS megjegyzéssel, elektronikusan pedig a kapocs@gokvi.hu címre írhatnak üzeneteket, csatolhatnak hangfájlokat.

A KAPOCS program segítői (Gui Angéla kommunikációs igazgató, Majoros Edit aneszteziológus szakasszisztens, Simóka Nóra és Reitz Kinga pszichológusok) vállalják, hogy a lehető legrövidebb időn belül felolvassák vagy lejátsszák a jóhíreket. Nagyon fontos, hogy ezek valóban pozitív üzeneteket tartalmazó híradások legyenek, hiszen a jövőre vonatkozó közös tervek, élmények kilátásba helyezése segítheti a gyógyulást. 

Kapcsolódó írásaink