Krónika

Ismét meghirdették a Stádium-díjat

Ismét meghirdették a Stádium-díjat tudomány, a Széchenyi István szellemiségét szimbolizáló elismerés a diákok szavazatai alapján adományozható a tudomány, közélet és művészet kategóriában - közölte a Gróf Széchenyi Család Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap harmadik alkalommal hirdette meg a díjat. Az elismerésre a Széchenyi-család honlapján lehet regisztrálni június 17-ig - olvasható a közleményben.

Mint írják, 2019-ben 40 középiskola, 2020-ban pedig több mint 100 középiskola regisztrált a díjjal kapcsolatosan a Széchenyi-család honlapján. A legutóbbi Stádium-táborba a Vajdaságból, Erdélyből és az anyaországból érkeztek középiskolások. A koronavírus-járvány miatt a jelöltállítás lebonyolítása idén az iskolák feladata lesz. A kiválasztottakat a diákoknak kell népszerűsítenie. Az ehhez kapcsolódó írásaikat, kisfilmjeiket, kortesbeszédeiket, interjúikat a Széchenyi-család megjelenteti a honlapján és a Stádium Magazin online felületén.

A Stádium-díjra elektronikusan lehet majd szavazni szeptember 21-től október 31-ig. Az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át november 15-én.

Kapcsolódó írásaink