Krónika
Kedd éjféltől érkezhetnek repülőjáratok az Egyesült Királyságból

Kiss Róbert alezredes az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Királyság területéről induló polgári légijárművek leszállási tilalmának fenntartása - amelyről kormányrendelet intézkedett - már nem indokolt.
A beutazási korlátozásokról szóló kormányrendelet továbbra is hatályban van, a Magyarország területére személyforgalomban érkező magyar állampolgár a jogszabály által előírt karaténkötelezettség alapján továbbra is hatósági házi karanténba kerül - emelte ki.
Kiss Róbert elmondta, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet szerinti korlátozó intézkedések - a maszkviselési kötelezettség, az üzletekre és a rendezvénytartásokra vonatkozó korlátozások, a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok - továbbra is hatályban vannak. Módosításukról, illetve feloldásukról a kormány hamarosan döntést hoz - közölte.
Ismertette: hétfőn a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 199 emberrel szemben intézkedtek, közülük 175-tel szemben azért, mert a tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 47-et figyelmeztettek, 63-an helyszíni bírságot kaptak, 65 embert pedig feljelentettek a rendőrök.
Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein a szabálytalan maszkviselés miatt hétfőn hét esetben intézkedtek. Üzletekben és bevásárlóközpontok területén 17 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 17 724 intézkedés történt a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
Az üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 189 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Kiss Róbert tájékoztatása szerint hétfőn 364 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november 11-én a kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek 21 484 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
Hétfőn a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 44-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9159 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértése miatt.
Kiss Róbert elmondta azt is, hogy hétfőn 3165 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 20 272-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 2276-an regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 9365 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél hétfőn.
Minden egészségügyi dolgozó és gyógyszerész megkaphatja az oltást
Már valamennyi egészségügyben dolgozó számára elérhető a védőoltás; azokból a városi kórházakba is szállítanak, nemcsak az oltópontokra - közölte az országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón .
Müller Cecília emlékeztetett: eddig a sürgősségi, intenzív ellátásban, illetve közvetlenül a koronavírusos betegek ellátásában résztvevőket oltották, ez a kör most bővül mások mellett a járóbeteg- és az egyéb fekvőbeteg-szakellátást végzőkkel, a fogorvosokkal, háziorvosokkal, védőnőkkel, iskolaorvosokkal, gyógyszerészekkel is.
Hozzátette, az oltóanyagból - amelyből kedden is érkezett újabb 39 ezer adag - nemcsak az oltópontokra, hanem a városi kórházakba is szállítanak, hogy az ott dolgozókat helyben be lehessen oltani.
Jelenleg Magyarországon 78 875 ember oltására elegendő vakcina van, 15 ezernél több egészségügyi dolgozót már beoltottak, és készülnek a bentlakásos szociális intézményekben élők és az ott dolgozók oltására is - mondta az országos tisztifőorvos.
A legfrissebb információkat ismertetve közölte: némi stabilitást, illetve javulást mutatnak napok óta Magyarországon a járványügyi adatok. Az elmúlt 24 órában - a köznevelési intézményekben történt tesztelésekkel együtt - 870-nel emelkedett az azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma, az aktív betegeké 143 065-re mérséklődött.
Kis mértékben, 5760-ra csökkent a jelenleg kórházban ápoltak száma, illetve 394-re a lélegeztetésre szorulóké, miközben 176 576-ra emelkedett a járvány kezdete óta a gyógyultak létszáma. Az elmúlt 24 órában 103 beteg hunyt el, közülük a legfiatalabb 24, a legidősebb 101 éves volt, mindketten szív-érrendszeri betegségben szenvedtek - részletezte az adatokat az országos tisztifőorvos.
Kitért arra is, hogy a védőoltások beadásának gördülékenyebbé tétele érdekében a koronavirus.gov.hu oldalon, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétették azt a lakossági tájékoztatót és beleegyezési nyilatkozatot, amelyet kinyomtatva és kitöltve az oltást igénylők fel tudják gyorsítani az oltópontokon a beadás folyamatát. Különösebb előkészületet nem igényel a megjelenés, de az éppen lázas betegektől az időpontjuk lemondását kérik. Az adatfelvétel után az orvos dönt az olthatóságról, majd a vakcina beadása után 15-20 perces - az esetleges reakciók miatt szükséges - várakozást követően a beoltott személy igazolókártyát kap, amelyen szerepel a következő oltás időpontja is.
Müller Cecília megjegyezte, hogy éppen egy évvel ezelőtt jelentették be a kínai hatóságok az új típusú koronavírus megjelenését, ezért örömteli fejlemény, hogy egy évvel ezt követően az oltás révén már hatékony eszköz áll rendelkezésre a vírus terjedése ellen. Magyarországon is betartják a gyártó oltási előírását, vagyis a két vakcina beadása között a 21 napos különbséget, hiszen az a cél, hogy minél nagyobb számban legyenek védettek az emberek.
Az országos tisztifőorvos hétfőn levelet küldött az oltóhelyek számára, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyben dolgozók körében mindenki számára megnyílt a védőoltás beadásának lehetősége, mégpedig „szektorsemlegesen”, hiszen a járvány kezelésében mindenki jogosult a vakcinára.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília arról is beszélt, hogy a gyógyszerészek, háziorvosok akár már most jelentkezhetnek a legközelebbi oltópontokon a védőoltásért, nekik is e-mailben vagy telefonon érdemes időpontot kérniük. Szintén újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az oltási rendben a rendvédelmi dolgozók közül azok, akik közvetlenül részt vesznek a védekezésben, azért élveznek előnyt a 18 és 59 év közötti, fokozott kockázatnak kitett állampolgárokkal szemben, mert ők vannak leginkább kitéve a fertőzésveszélynek, hiszen azokra vigyáznak, akik védtelenek.