Krónika

Drogdílereket tartóztattak le a rendőrök Szekszárdon és Budapesten is

A gyanú szerint külön lakást bérelt drogbizniszükhöz az a fiatal pár, akiket a XIII. kerületben fogtak el a fővárosi rendőrök.

Drogdílereket tartóztattak le a rendőrök Szekszárdon és Budapesten is
A rendőrök budapesti akciója
Fotó: police.hu

A nyomozók a kutatás során közel 28 kilogramm marihuánát, hat kilogramm amfetamint, egy kilogramm kokaint és másfél kilogramm MDMA-t, továbbá kábítószer előállításához, adagolásához használt eszközöket foglaltak le. A nyomozók K. Viktort és F. Claudiát kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és az illetékes bíróság október 11-én elrendelte letartóztatásukat.

Ugyancsak letartóztattak vasárnap két szekszárdi, dizájner drogokkal kereskedő férfit, akik egy szekszárdi lakásból árulták az új pszichoaktív anyagokat, köztük a bika nevű drogot, amely Tolna megyében eddig két fiatal halálát okozhatta. A nyomozó hatóság a két férfit bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítja, a bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódó írásaink