Krónika

Már a battonyai átkelőt is használhatják a magyar-román határon ingázók

A battonyai átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar-román határon az ingázók - közölte reggel Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

Már a battonyai átkelőt is használhatják a magyar-román határon ingázók
A magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a battonyai átkelőt is használhatják ingázás céljából
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter felidézte, néhány nappal ezelőtt nyolc átkelőhelyen már megnyílt a lehetőség az ingázásra a magyar-román határon, a magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a battonyai átkelőt is használhatják ingázás céljából.

„Egy újabb jó hír a határ menti közösségeknek, és újabb jó hír a gazdasági együttműködés szempontjából, hiszen Románia a negyedik legfontosabb exportpiacunk” - írta.

Húsvét óta az ingázók a csengersimai, a vállaji, a létavértesi, az ártándi, a méhkeréki, a gyulai, a nagylaki és a kiszombori átkelőkön kelhettek át.

Korábban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó szigorító intézkedéseket a határain.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom