Krónika

A Budapest Airport fenn tudja tartani a repülőtér üzemelését

A Budapest Airport a forgalomcsökkenés okozta jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását.

A Budapest Airport fenn tudja tartani a repülőtér üzemelését
A Budapest Airport arra számít, hogy a következő hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy a repülőtéren szinte teljesen leállt a forgalom, több mint 5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, a még közlekedő kevés járat pedig rendkívül alacsony töltöttséggel repül.

A Budapest Airport arra számít, hogy a következő hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad, vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt. A korábbi évek sikeres gazdálkodásának, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete stabil - olvasható a közleményben.

A repülőtér a jelenlegi helyzetet kezeli, és bízik abban, hogy a járvány lecsengése után rövid időn belül kedvező fordulat következik be. A vállalat azonban azzal az eshetőséggel is számol, hogy a budapesti repülőtér a forgalom egy részét hosszabb ideig elveszíti. Ebből következően a tavalyi kiugró eredményeket nem tudja megismételni az idén.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom