Krónika

Már több mint ezer halálos áldozatot követelt a koronavírus Olaszországban

Az utóbbi huszonnégy órában ismét majdnem kétszázzal, 1016-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 15 113-ra nőtt.

Már több mint ezer halálos áldozatot követelt a koronavírus Olaszországban
Minden lehetséges eszközzel próbálnak védekezni a vírus ellen: Padovában fertőtlenítik az utcákat
Fotó: AFP/Roberto Silvino

A bejelentés szerint az előző napi adatokhoz képest a halottak száma 189-cel emelkedett, a diagnosztizált fertőzötteké pedig 2651-el. Péntek óta a napi emelkedés az akkori valamivel több mint ezerről már kétszeresére ugrott.

Több mint hatezer beteget kórházban kezelnek, tíz százalékukat intenzív osztályon. Az elhunytak 98 százaléka 68 év feletti, 68 százalékuk más betegség miatt is súlyos állapotban volt. A gyógyultak száma 1258-ra emelkedett.  

Rómában bezárják a katolikus templomokat
 

Rómában csütörtökön elrendelték a katolikus templomok bezárását az új koronavírus-világjárvány miatt. Az intézkedés feltehetően párját ritkítja a modern időkben.

Angelo De Donatis bíborosnak, a római egyházmegye vikáriusának rendelete várhatóan legalább április 3-áig érvényben marad. Az olasz fővárosban több mint 900 egyházközségi és történelmi templom van.

Korábban csak a szentmiséket törölték a járvány kitörése miatt. A rendelet egyben felmenti az egyházmegye híveit a vasárnapi és az úgynevezett parancsolt ünnepek alkalmából tartott szentmiséken való részvétel alól.

A rendelet értelmében néhány kápolna nyitva tarthat kolostorokban és zárdákban.

   

Továbbra is Lombardiában van a legtöbb fertőzött

A legtöbb diagnosztizált fertőzöttet továbbra is Lombardia tartományban regisztrálták, 8725 személyt, valamint 744 halottat. Kritikus a helyzet Brescia és a Milánótól ötven kilométerre levő Bergamo városában, ahol az utóbbi tizennyolc nap alatt 142-en haltak meg az új koronavírus-fertőzésben. A megtelt halottasház miatt a tetemeket egy templomban helyezik el. A temetőkbe csak egy pap kíséri el a koporsót. A tartomány kormányzója Attilio Fontana további szigorítást szorgalmazott a helyi tömegközlekedésben. A venetói Verona polgármestere Federico Sboarina is úgy vélte, még mindig túl sokan közlekednek az utcákon.

Több mint kétezer ember ellen tettek feljelentést az óvintézkedések megszegése miatt

A csütörtök reggel életbe lépett rendkívüli országos óvintézkedések első napján, amelyek leállították a kereskedelmet és a vendéglátást és minimálisra csökkentették a lakosság mozgását, több mint százezer ellenőrzést végeztek, és több mint kétezer személy ellen tettek feljelentést, mivel nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt tartózkodott az utcán, vagy más módon megsértette az óvintézkedéseket. A toszkán Sienában egy nyitva tartott éttermet bírságoltak meg. A polgári védelmi hatóság vezetője Angelo Borrelli hangsúlyozta, hogy nem tilos utcára menni, lehet sétálni és szabadtéren kocogni is, de - mint fogalmazott -  „a legjobb ha otthon maradunk”. Azt tanácsolta a tömegközlekedési eszközökön is legalább egy méter legyen az utasok között, és a családtagok is tartsák be egymás között a biztonsági távot.  Feszült volt a helyzet a termelést biztosítási érdekében nyitva tartott gyárakban, üzemekben, vállalatoknál, mivel a dolgozók azonnali fertőtlenítést követeltek.

Matteo Salvini, a jobboldali ellenzék és a Liga párt vezetője felhívta a figyelmet, hogy rendőrök, katonák tovább sem kaptak szájmaszkot, miközben egyre több a megbetegedés közöttük. A polgári védelem adatai szerint eddig 4 millió szájmaszkot osztottak szét, elsősorban a kórházakban.

Több repteret is lezárnak a napokban

Szombattól lezárják a főváros második legnagyobb légikikötőjét Ciampinóban, hétfőtől pedig a római Leonardo Da Vinci repülőtér belföldi terminálját és további öt olaszországi repülőteret, köztük a bergamói repteret és talán a milánói Linatét is.  

Várakozás előzi meg a kormány pénteken induló gazdaságélénkítő csomagját, amely lépcsőzetesen 25 milliárd euróval kívánja segíteni a családokat és vállalkozásokat.  Sajtóértesülések szerint ebből 2,5 milliárd gyorssegélyt a „semmilyen munkaügyi védelemmel” nem bíró 700 ezer munkavállalónak szánnak, további 630 milliót annak a 1,5 millió szülőnek, aki a több hetes oktatási szünet kényszerített otthonmaradásra, 129 milliót pedig a karantén alá helyezett, de eddig tünetmentes 160 ezer dolgozó támogatására.

Jelentős kárral számol az olasz sajtó is: a torinói La Stampa napilap szerkesztőségét lezárták, miután az egyik nyomdász pozitívnak bizonyult. A SkyTg24 olasz hírtelevízió milánói központjának dolgozóit is előzetes óvintézkedésként házi karanténba helyezték, egy kollégájuk megbetegedése után, így otthonukból kapcsolják őket.

Csütörtökig több mint 129 140 ember betegedett meg a SARS-CO-2 vírustól Kínában és 123 további országban, a halálos áldozatok száma 4750 a Reuters brit hírügynökség összeállítása szerint.

Európa-szerte romlott a helyzet

Németországban csütörtökig 2155 fertőzést tartottak számon, ez 613 esettel több az egy nappal korábbi 1542-nél. Az esetek legnagyobb részét - 909 fertőzést - Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A járványban 5 ember halt meg.

A spanyol kormány az oktatási intézmények átmeneti bezárását javasolja az autonóm tartományoknak - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, ahol egyúttal több milliárd euró értékű, a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági kárenyhítési csomagot ismertetett. Spanyolországban a regisztrált koronavírus-fertőzések száma 2.968, a halálos áldozatoké 84. Ausztriából csütörtökön a koronavírus okozta első halálesetet jelentették. Bécsben hunyt el egy 69 éves nő. Az országban 302 fertőzöttet tartanak nyilván.

Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint 596 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust, a halálos áldozatok száma tíz. A brit kormány életbe léptette az új típusú koronavírus okozta járvány elleni intézkedési terv következő szakaszát.

Lengyelországban ugyancsak csütörtökre meghalt Poznanban az első koronavírusos beteg, egy 57 éves nő. Az országban 47 fertőzöttről tudnak. Norvégiából, Algériából, Görögországból, Azerbajdzsánból is jelentették az első halálesetet.

Csehországban szükségállapotot hirdettek

Szükségállapotot hirdettek csütörtöktől 30 napra a vírus gyors terjedése miatt csütörtökön Csehországban, A kormány péntek reggeltől megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Csütörtök reggel harminccal - 94-re - emelkedett a fertőzöttek száma az országban, a legtöbb eset Prágában van.

Szlovákiában jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő. Csütörtökön reggel hat órától Szlovákia egész területén rendkívüli helyzet van hatályban.

Romániában 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait, két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét - közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs.

Törökország, ahol hivatalosan eddig csak egy ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust, március 16-tól három hétig szünetelteti az oktatást a felsőoktatási intézményekben.

Tovább emelkedett az új koronavírusos fertőzöttek száma Szlovéniában, egy nap alatt 57-ről 96-ra - közölte a helyi sajtó csütörtökön.

A fertőzés terjedésének megállítása érdekében a szlovén kabinet hétfőtől az egész ország területén felfüggeszti az oktatást az általános- és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben, továbbá bezárják az óvodákat is.

A WHO főigazgatója szerint kezelhető a járvány

Kezelhetőnek nevezte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-fertőzést, leszögezte azonban azt is, hogy mindent meg kell tenni a továbbterjedés megelőzéséért.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket csütörtökön Donald Trump amerikai elnök előző nap hozott döntésével kapcsolatban, amely szerint az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszt minden beutazást Európából a koronavírus terjedése miatt.

Megfigyelés alá került a brazil elnök

Különleges megfigyelés alá került Jair Bolsonaro brazil elnök, miután sajtófőnöke, Fábio Wajngarten megbetegedett az új típusú koronavírusban. Wajngarten néhány nappal korábban elkísérte Bolsonarót az Egyesült Államokba, ahol Donald Trump elnökkel is találkoztak az amerikai politikus floridai üdülőjében. Bolsonaro egy repülőgépen utazott sajtófőnökével.

Kína túl van a járvány tetőpontján

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön bejelentette: Kína túl van a járvány tetőpontján. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt hónapban úgy értékelte, hogy a járvány január 23. és február 2. között tetőzött, azóta folyamatosan gyengül.

A kínai külügyminisztérium egyik szóvivője felvetette, hogy amerikai katonák hurcolhatták be a koronavírust Vuhanba, tovább növelve a két ország közötti feszültséget. Kína sértésként fogta fel az amerikai vezetők korábbi bírálatait, akik azzal vádolták, hogy lassan reagált a tavaly elsőként Vuhanban észlelt vírusra, és nem nyújtott megfelelő tájékoztatást.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom