Krónika

Célpontban az antibiotikum-rezisztencia

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elindította ismeretterjesztő és szemléletformáló programját az antibiotikum-rezisztencia veszélyeiről és az ehhez kapcsolódó tematikus honlapot - közölte a hivatal pénteken.

Célpontban az antibiotikum-rezisztencia
A rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb
Fotó: AFP/Nobeastsofierce

Az Agrárminisztériummal közös Meddig hat? című kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia mindannyiunkat érintő veszélyeiről. A hivatal közleménye szerint a jelenség világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata következtében a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek, vagyis az antibiotikumot tartalmazó szerek mind kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetés kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan, az Európai Unió is kiemelten foglalkozik - tették hozzá.

Az Európai Gyógyszerügynökség legutóbbi jelentése szerint Magyarország a 4. helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb.

meddighat.hu címen elérhető weboldal az antibiotikum-rezisztencia témakörét számos aspektusból világítja meg. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő laikusok, akiknek közérthető formában igyekeznek átadni a szakmai, hiteles forrásokból származó ismereteket. A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infografikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, hiszen a Nébih e terület igazgatásáért is felel. A program és a webes felület segítségével arra is igyekeznek rávilágítani, hogy az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez - közölték.

A közlemény szerint a közreadott ismeretanyag egyik fő pillére az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Simanovszky Zoltán állatorvos (Zállatorvos) készített a Nébih felkérésére.

Objektum doboz

A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról - írták.

Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán is népszerűsítik, emellett a téma jobb megértését segítő kvízjátéksorozatot is indítanak.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom