Határon túl

Szerbiai választások – Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ

Fényes és óriási sikert aratott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely a Kárpát-medence legsikeresebb külhoni pártjává nőtte ki magát – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Szerbiai választások – Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Fotó: MH/Török Péter

Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Választások Szerbiában – magyar vonatkozások című rendezvényén azt mondta, a pártnak nagyon nehéz helyzetben kellett helytállni, hiszen Pásztor István elnök halálával a magyarság elveszítette egyik legkarizmatikusabb politikusát. Azonban ez még inkább megerősítette a magyar közösséget, hiszen Pásztor István emléke miatt is helyt kellett állni – fűzte hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta: a VMSZ az elmúlt 32 évben bebizonyította, hogy egy magyar közösségnek egyetlen etnikai pártja lehet. A választási küzdelemben mindenki összefogott, és gyakorlatilag az eddigi pozíciókat újra megszerezve tudják képviselni a vajdasági magyarságot – közölte Potápi Árpád János.

Gratulált a VMSZ jelenlévő, megbízott elnökének, Pásztor Bálintnak, aki köszönetet mondott a magyar kormány, illetve a Fidesz–KDNP pártszövetség támogatásáért, ami szerinte megmutatta, hogy nem árvult el a vajdasági magyar közösség.

A vasárnapi szerbiai választásokon 62 ezer szavazatot szerzett a VMSZ, ez a jelenlegi feldolgozottság mellett hat mandátumot jelent országos szinten.

Kapcsolódó írásaink