Határon túl

Úz-völgyi katonatemető – Az EMSZ az újabb keresztek kihelyezői és a hatóságok ellen is feljelentést tesz

Az Úz-völgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az Úz-völgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit.

A párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében leszögezte: az Úz völgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el, az újabb keresztek felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt a Calea Neamului egyesület.

Az EMSZ rámutatott: a provokációt előre bejelentették a szervezői, a rendfenntartó szervek azonban semmit nem tettek a temetőgyalázás megakadályozására, helyette a helyszínen végignézték, hogyan dúlják fel a szélsőséges provokátorok a honvédek emlékhelyét, Marian Stan csendőrkapitány pedig a sajtónak azt mondta, hogy az Úz-völgyi temetőnél nem történt semmi szabályellenes.

„Mindez jól mutatja: ha a közösségünk kárára elkövetett cselekményeket észlelnek a hatóságok, a jogállamiság szabályai érvényüket vesztik, a bűncselekmény tényét is kimerítő törvénysértés felett pedig szemet hunynak” - írta közleményében az EMSZ. A párt úgy értékelte: az újabb Úz-völgyi temetőgyalázás is bizonyítja, hogy a román hatóságok „az állampolitikává emelt magyarellenesség jegyében”, a magyar közösség ellen irányuló provokáció láttán szándékosan megfeledkeznek a törvény által előírt kötelességük teljesítéséről.

A párt továbbra is elfogadhatatlannak tartja azt az alkut, melyet Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és George Simion, a „magyarellenességéről ismert” Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője is támogat, mely szerint az Úz-völgyi temetőben helyet kell biztosítani egy közös, „más nemzetek” hősei előtt is tisztelgő emlékműnek.

„Számunkra azonban csak egyetlen megoldás elfogadható, éspedig az Úz-völgyi temető megőrzése annak, aminek eredetileg szánták: az ott valóban eltemetett hősök nyughelyének. Mivel azok, akik a temető ismételt meggyalázását megakadályozhatták volna, újból elmulasztották feladatuk teljesítését, a rendelkezésre álló – fényképes és videós – bizonyítékok összegyűjtését követően feljelentést teszünk a szombati temetőgyalázás résztvevői, szervezői és támogatói ellen” – zárta hétfői közleményét az EMSZ országos elnöksége.

A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított „román parcella” hivatalossá tételéről.

Kapcsolódó írásaink