Gazdaság
Antibiotikum-mentes libamáj?
Konzorcium keretein belül folyik a fejlesztés

Közölték, hogy a közel 1,4 milliárd forintos összköltségvetésű beruházáshoz a konzorcium 831 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében, melynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A fejlesztés során kialakítják az optimális környezeti feltételeket a közlemény szerint. Célkitűzéseikben szerepel a megvilágítás, a telepítési sűrűség, a tenyészállományokban az ivararány, a takarmányozás és tartástechnológia révén egy emelt állatjólléti szinten működő tartás- és takarmányozás-technológia mind a tenyészállatok, mind a végtermékek esetében. A kidolgozásra kerülő technológiák gyakorlati alkalmazása jelentős megtakarításokat jelent a hízott liba ágazat számára, lényegesen javítva annak versenyképességét.
A projekt Gödöllőn két helyszínen, valamint Kiskunfélegyházán zajlik, ahol a konzorcium 96 főt foglalkoztat, ennek köszönhetően legalább 96 munkahelyet tud megőrizni. A projekt által létrehozott komplex technológiai fejlesztés egyedülálló lehet mind hazai, mind pedig világviszonylatban – közölte az egyetem.