Gazdaság
Szijjártó Péter: Az elmúlt évek legfontosabb lépése az energiabiztonság szempontjából a Török Áramlat megépítése volt

„Sokan azért nem tudják kellőképpen értékelni ennek a jelentőségét, mert szerencsére nem kellett megtapasztalniuk az energiabiztonság hiányát. Ha engedtünk volna a baráti és szövetségesi nyomásnak, ha összecsináltuk volna magunkat a szankciós fenyegetések miatt, és nem mertük volna megépíteni a Török Áramlatot, akkor ma óriási bajban lennénk amiatt, hogy január 1-jétől megszűnik az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitja” – írta a miniszter.
A Török Áramlat nélkül egyszerűen fizikailag lehetetlen volna ellátni az országot elegendő mennyiségű földgázzal – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Úgy fogalmazott, „jár a köszönet a török barátainknak, akik nemcsak, hogy megépítették velünk együtt ezt a vezetéket, hanem azóta ismét megbízható tranzitországként viselkednek, aminek köszönhetően a napi 20 millió köbméteres beszállított mennyiséget és már most több gázt tudunk venni a Török Áramlaton keresztül, mint tavaly egész évben”.
Hozzátette, ebben szerepet játszott az is, hogy Magyarország lett az első Törökországgal nem szomszédos ország, ahova a törökök földgázt exportáltak.
„Idén 275 millió köbmétert vettünk tőlük, és most megállapodtunk ennek az együttműködésnek a fenntartásáról is” – olvasható a bejegyzésben.