Gazdaság
Kelemen Hunor: Az Ikarus a folyamatos fejlődésben hisz
A cégcsoport kereskedelmi igazgazója szerint az innováció és a fejlődés mozgatója a fenntarthatóság, a környezettudatosság és a környezetvédelem kell legyen

Mint mondta, egyértelmű, hogy a jövő az elektromos járműveké, és ebből a forradalomból a székesfehérvári gyártó sem akart kimaradni. Nem is lenne szabad, hiszen ez a fordulat jobbá teszi az életünket: csökken a környezeti terhelés, a zajártalom… Tehát azokon a területeken, ahol az elektromos autók mellett az elektromos buszok is elterjednek – egyelőre jellemzően a városokban –, javul az emberek életminősége.
Éppen ezért az Ikarus elkötelezte magát az e-mobilitás mellett, és a saját eszközeivel is igyekszik támogatni a népszerűsítését, illetve az elektromos járművek és a hozzájuk kötődő infrastruktúra elterjesztését.

„Ezt küldetésnek, missziónak tartjuk” – fogalmazott az igazgató, – hozzátéve: érzékelhető napjainkban egy „akkumulátorellenes” hangulat, de nagyon fontos, hogy tisztán lássunk. Hogy lássuk, milyen pozitív hatásai vannak közösségi és környezeti szempontból is az elektromos járművek üzemeltetésének.
Kelemen Hunor kiemelte: egyre több a tapasztalat – az Ikarus saját tapasztalata is –, és ezek alapján elmondható, hogy a hagyományos, belső égésű motorok hajtotta járművek össze sem hasonlíthatók az elektromos buszokkal. Utóbbiak minden szempontból gazdaságosabbak, ráadásul a szervizelésnél is előnyben vannak.
„Ezek az előnyök már ma is ösztönzik az elektromos járművek elterjedését, de mi az Ikarusnál azon vagyunk, hogy további eredményeket érjünk el ezen a területen. Szeptemberben az Innotrans kiállításon mutatjuk be az új, negyedik generációs 80 e midi buszunkat és a legújabb 120e városi szóló buszt. Szóval, a fejlődés nem állhat meg, viszont az innováció és a fejlődés mozgatója a fenntarthatóság, környezettudatosság, környezetvédelem kell legyen” – szögezte le.
Beszédében kitért ugyanakkor arra is, hogy hiába nagy múltú és magyar vállalat az Ikarus, a buszai egyelőre keresettebbek külföldön, mint hazánkban.
„Magyarországon kis számban futnak az autóbuszaink, jelen pillanatban tizenhét van forgalomban. A környező országok mellett Németországban, Lengyelországban, és hamarosan Görögországban is keresett az Ikarus. Jövő héten pedig Erdélyben adunk át két elektromos buszt, amelyek Parajdon és környékén fognak szolgálatot teljesíteni” – árulta el a cégcsoport kereskedelmi igazgatója.
A HUMDA Zöld életre valók komplex e-mobilitási roadshow záró rendezvényét egyébként Király Nóra polgármesterjelölt nyitotta meg az Újbuda Center parkolójában. A Zöld Követ Egyesület alapítójaként a környezetvédelem fontosságáról beszélt és arról, milyen fontos a fenntarthatóság népszerűsítés a gyermekek és a családok körében.

Krenner László, a BYD Electric Bus & Truck Kft. közép-kelet-európai értékesítési vezetője Magyarország mind az elektromos járművek, mind a kapcsolódó technológiák gyártása terén elért eredményeit és célkitűzéseit méltatta.
S végül Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója összegezte a roadshow eredményeit – több mint harmincezer látogató és csaknem félmillió elérés az influenszer kampánnyal, négymillió a sajtón keresztül –; hangsúlyozta, hogy Magyarország kiváló pozíciókat foglalt el a közlekedés zöldebbé tételében többek között az Ikarusnak is köszönhetően, és a jövőről szólva azt mondta:
„Bízunk benne, hogy ősszel újabb településekre tudjuk eljuttatni üzeneteinket és a zöldátállásban erősíteni tudjuk hazánk pozícióit.”