Gazdaság
Területi felzárkóztatás a hazai fejlesztéspolitikáért
Navracsics Tibor szerint regionális szinten nem jó a helyzet, a hazai felzárkózás ugyanis jórészt Budapestnek köszönhető

Navracsics Tibor kifejtette, az elmúlt tíz évben centralizált struktúrában történt az európai uniós források elosztása, ami gyorsabb ütemű felzárkózást is hozott, ugyanakkor a területi szempontok kevésbé voltak hangsúlyosak.
A területfejlesztés 2022-ben ismét megjelent kormányzati szinten, és célul tűzték ki, hogy az ágazati szempontok mellett azonos értékűek legyenek a területi, helyi szintű szempontok – hangsúlyozta.
Magyarország 2004 óta folyamatosan zárkózik fel az Európai Unió átlagához, az adatokat vizsgálva azonban kiderül, hogy regionális szinten nem ilyen jó a helyzet, a hazai felzárkózás ugyanis jórészt Budapestnek köszönhető – hívta fel a figyelmet a miniszter.