Gazdaság

Varga Mihály: Magyarország a nyitás politikáját választja

Magyarország másfél évtizeddel ezelőtt szakított az egyoldalú, elzárkózó gazdaságpolitikával, és a magyar érdekeket előtérbe helyezve Kelet felé is nyitottunk – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórumon a Pénzügyminisztérium sajtóközleménye szerint.

Varga Mihály: Magyarország a nyitás politikáját választja
Varga Mihály a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórumon
Fotó: Facebook/Varga Mihály

A gazdasági fórumon az Egyesület Arab Emírségek, illetve Omán gazdasági miniszterei, valamint az OPEC és Üzbegisztán befektetési alapjainak vezetői vettek részt. A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország ma a világ egyik legnyitottabb gazdasága, méretéhez képest kiemelkedő exportteljesítménnyel, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel.

A panelbeszélgetésen a tárcavezető hangsúlyozta: az elmúlt négy év válságai rávilágítottak arra, hogy amikor a válság globális, nincs külső segítség, amire támaszkodhatnánk. Ezért a legfontosabb stratégiai cél egy ellenálló gazdaság felépítése – fejtette ki Varga Mihály. Mint fogalmazott: a blokkosodás mindig konfliktusokhoz vezet, amelyek gyakran háborúval végződnek, a kapcsolatépítés, az együttműködés viszont mindig valós eredményeket hoz, ezért a magyar kormány is ezt a politikát folytatja. Meggyőződésünk, hogy elzárkózás helyett a gazdasági együttműködés erősítésére van szükség Európa és Ázsia között. A kormány ennek megfelelően indította el a Keleti Nyitás politikáját, amelynek köszönhetően stratégiai partnerekre találtunk a közép-ázsiai térségben is – tette hozzá a tárcavezető.

Varga Mihály leszögezte: az eredmények ma már világosak, Magyarország híd szerepet tölt be Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében, a legtöbb beruházás Ázsiából érkezik Magyarországra, miközben hazánk is képes növelni kivitelét és beruházásait a térségben. A tárcavezető a gazdasági kilátásokról szólva elmondta: az orosz–ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdasági teljesítményt, ennek ellenére a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára. Az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig – az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is – az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.

Kapcsolódó írásaink

A keleti nyitás valódi siker­történet

ĀSzijjártó Péter az energiaellátást érintve azt mondta, azok az országok lesznek sikeresek, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagy részét