Gazdaság

Eredmények és távlatok

Hszi Csin-ping kínai elnök jövő heti budapesti látogatásának mintegy felvezetéseként is értelmezhető az Övezet és út kezdeményezés keretében megvalósult, a kínai–magyar együttműködés elmúlt évtizedének eredményeiről és az elkövetkező időszak terveiről szóló tematikus fórum, amelyet a Xinhua Hírügynökség az ATV Zrt-vel közösen rendezett csütörtökön délután a Pesti Vigadóban.

Eredmények és távlatok
Kínai népzenével nyitott a fórum
Fotó: MH/Török Péter

A rendezvényre érkezők megtekinthették az együttműködés éveinek kiemelkedő eseményeit bemutató fotókiállítást.

A fórumon felszólaló kínai kormányzati és gazdasági szereplők a két ország hagyományosan baráti kapcsolatáról beszéltek, amely megfelelő alapot jelent az elmélyülő együttműködésre, hangsúlyozva, hogy hetvenöt évvel ezelőtt Magyarország az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal.

A rendező Xinhua Hírügynökség elnöke, Fu Hua beszédében Petőfi Sándort idézte, és a Galla Endre fordította Lu Hszünt, a 20. századi kínai irodalom meghatározó egyéniségét, aki tanulmányt írt a kelet-európai népek 19. századi szabadságmozgalmai és a 20. század eleji Kína társadalmi törekvései közötti párhuzamokról. Ebben szerepelteti a magyar költő Szabadság, szerelem című versét, amely ezáltal inspirációt jelentett a kínai embereknek a szabadságküzdelmükhöz.

„A Xinhua állami hírügynökségként mindig is elkötelezett volt amellett, hogy hozzájáruljon a két ország közötti együttműködés elmélyítéséhez” – mondta az elnök, hozzátéve: a hírügynökség továbbra is sokoldalúan és sokrétűen beszámol a két ország közötti kapcsolatról, az Övezet és út kezdeményezés (BRI) eredményeiről.

Fu Hua, a Xinhua Hírügynökség elnöke
Fu Hua, a Xinhua Hírügynökség elnöke
Fotó: MH/Török Péter

Ennek része, hogy a kezdeményezés hivatalos honlapján dedikált szektor mutatja be a Kína és Magyarország közötti ipari együttműködést, és megkezdi munkáját az Övezet és út gazdasági információmegosztó hálózat kelet-európai összekötő irodája.

„A természetben nincsenek utak. Utak ott lesznek, ahol sokan járnak” – idézte beszéde végén Lu Hszünt Fu Hua.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy Magyarország a kölcsönös tisztelet és előnyök alapján működik együtt Kínával. „Magyarország és Kína gyümölcsöző eredményeket értek el az Övezet és út együttműködésben” – mondta a miniszter, hozzátéve: a kezdeményezés egybeesett a magyar kormány által meghirdetett keleti nyitás politikájával.

Elmondta: Magyarországnak fontos partnere Kína, ezért ellenez minden Kínával, a kínai termékekkel szembeni intézkedést, továbbra is lehetőségnek tekinti Kína gazdasági fejlődését, és a kölcsönösen előnyös együttműködés keretében fogadja a kínai befektetéseket az infrastruktúra, a logisztika és digitalizáció területén. Hangsúlyozta Magyarország híd szerepét Kína és Európa között.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter
Fotó: MH/Török Péter

A fórumon a Kínai Civil Szervezetek Nemzetközi Cserék Hálózata elindította a „Selyemút az emberek közötti összeköttetés” nevű, a kulturális kapcsolatok és egymás megismerését erősítő kezdeményezést, valamint bemutatták a kínai és magyar beruházási együttműködés eredményeiről szóló tanulmányt.

Kapcsolódó írásaink