Gazdaság

Két és fél milliárd forintból újultak meg közigazgatási épületek

Navracsics Tibor hangsúlyozta, ügyfélként és a közigazgatásban dolgozóként is rendkívül fontos a tárgyi környezet minősége

Csaknem két és fél milliárd forintból újult meg több mint harminc közigazgatási épület Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Nyíregyházán.

Két és fél milliárd forintból újultak meg közigazgatási épületek
Navracsics Tibor: Két és fél milliárd forintból újultak meg közigazgatási épületek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
Fotó: Facebook/Navracsics Tibor

Navracsics Tibor a vármegyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztálya felújított épületének átadóján arról beszélt, aki a közigazgatásban dolgozik, arra szerződött, hogy a közérdeket és a közjót szolgálja, adott esetben pedig a saját érdekét, karrierjét és életpályáját is alárendelje a köz szolgálatának.

A közigazgatás az állampolgárok szolgálatát jelenti, ennek csak akkor van célja és értelme, ha könnyebbé teszi az életüket, segítséget nyújt a hozzá fordulóknak és a rászorultaknak – hangoztatta a tárcavezető. Navracsics Tibor hangsúlyozta, ügyfélként és a közigazgatásban dolgozóként is rendkívül fontos a tárgyi környezet minősége, ugyanis egy államról a legtöbbet az mondja el, mennyire ügyel az épületeire és a megjelenésére.

Az állam igyekszik megteremteni és a lehető legjobb tárgyi és anyagi feltételeket biztosítani a „szolgálatára szegődött” dolgozóinak, számukra ezzel kifejezni a demokrácia és a polgárok összességének megbecsülését – fogalmazott a miniszter.

Kapcsolódó írásaink