Gazdaság
Hazai átlagbérek: már a húsz év alattiak is bruttó 350 ezer forint felett visznek haza
A KSH szerint az életkor előrehaladtával egy ideig nő a bér is

Az idősek képzettségi szintje jellemzően alacsonyabb, mint a fiataloké, így logikus, hogy az 50 feletti korosztály bére alacsonyabb szintű.
Az 55 év felettieknél a diplomások aránya alig több mint 20 százalékos, míg a 25–35 év közöttieknél 30 százalék feletti, vagyis többen keresnek jobban a fiatalabbak között, ami megdobja a korcsoport átlagbérét.
Ugyanakkor az idősebbek körében a munkatermelékenység csökkenhet, ami fontos tényezője a bérek alakításának, harmadrészt az idősek kevésbé hajlandók, vagy kevésbé tudnak váltani, még úgy is, ha kisebb béremelést kapnak.