Cáfolta a tévhitet a szakértő: ez a valóság a magyar fizetésekről
ĀMinden hatodik dolgozó legalább egymillió forintos havi jövedelemmel rendelkezik
ĀMinden hatodik dolgozó legalább egymillió forintos havi jövedelemmel rendelkezik
ĀJúlius elsejétől kompenzációs támogatást vehetnek igénybe a munkáltatók
ĀBalatoni Katalin elmondta, idén 21,2 százalékkal folytatódik az emelés
Ā„Ezt is meg tudjuk csinálni!”
ĀAz akcióterv egyik pillére a jövedelmek vásárlóerejének növelését célozza
ĀA regisztrált álláskeresők száma történelmi mélyponton van
ĀA KSH szerint az életkor előrehaladtával egy ideig nő a bér is
ĀA munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel az elemzésében
ĀAz egy évvel korábbihoz viszonyítva ez 16 százalékos emelkedés
ĀA következő hónapokban az elemző nem számít a bérdinamikában érdemi változásra
ĀKözel kilenc százalékkal nőttek a reálbérek idén
ĀA korábbiaknál némileg kiegyenlítettebbé vált a bérnövekedés szerkezete, vagyis valamelyest közelített egymáshoz az állami és az üzleti szféra keresetdinamikája
ĀA versenyszférával szemben a közszféra nagyobb béremelkedésében fontos szerepe volt néhány kiemelt csoport, például az orvosok jelentős fizetésnövelésének
ĀA reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett 2020-ban, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett
ĀElőbbi 82, az utóbbi 91 százalékkal emelkedett hazánkban 2010 óta
ĀMa több mint 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben