Gazdaság
A német zöldeknek semmi sem jó

A lap – amely korábban, az atomerőművek leállításánál is értetlenül állt azelőtt, hogy a baloldal a nukleáris energiát inkább szénre cseréli – most arról ír, hogy Európa-szerte építik ki, vagy bővítik a már rendelkezésre álló „szén-dioxid-leválasztási és -tárolási”, röviden CCS-kapacitásokat, de Németországban az eljárás gyakorlatilag még mindig tiltólistán van.
– Más országokban már javában zajlik az izgalmas folyamat. Izlandon mélyen a felszín alatt lévő vulkanikus talajban, Norvégiában pedig az Északi-tenger alatti kőzetrétegekben tárolják a szén-dioxidot. Dánia egy belgiumi vegyi gyárból hajóval szállítja a szén-dioxidot, és egy kimerült olajmező homokkőrétegeibe süllyeszti: 2030-ra az ott újonnan tárolt mennyiség évente a skandináv ország szén-dioxid-kibocsátásának tizedére nő. Addigra Nagy-Britannia is szeretné bővíteni szén-dioxid-tárolóinak körét, amelyhez a kormány több helyszínt is kiválasztott. Az Európai Unió klímastratégiájában is szerepel a kibocsátások földbe süllyesztése – sorolja Jens Hauser.
A FAZ gazdasági rovatának szerkesztője megjegyezte: a zöldpárti Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter korábban államminiszterként elutasította a CCC engedélyezésére vonatkozó kezdeményezéseket.
Az ő pártjában és másokban is messze nem konszenzusos a kibocsátáscsökkentés irányába tett előrelépés. Általánosságban elmondható, hogy sokan egyetértenek a klímaváltozás megfékezésével, mint céllal. De a hajlandóságuk csökken, amikor konkrét lépéseket kell tenni – állapította meg Hauser.
Szerinte elképesztő, hogy a zöldpolitikusok és a környezetvédők gáncsolják leginkább a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás elterjesztését, mégpedig azon az alapon, hogy a CCC egy kényelmes megoldás azok számára, akik nem csökkenteni, hanem eldugni akarják a kibocsátásukat. Persze e mellé még oda szokták tenni: szerintük az eljárás drága és nem biztonságos. De a lényeg, hogy elleneznek minden olyan megoldást, amely nem érinti hátrányosan az ipart és ezáltal közvetve a lakosságot is.
Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, Brüsszel a magyar rezsicsökkentést is részben azzal az indokkal támadja, hogy az embereket rá kell kényszeríteni az alacsonyabb fogyasztásra, erre pedig az áremelés a legjobb megoldás.