Kínos: így magyarázkodott Daniel Freund, miután Schaller-Baross Ernő kellemetlent kérdezett tőle + VIDEÓ
ĀA hazánkat sűrűn bíráló német zöldpárti képviselő közölte, ő nem is ennél a Soros-szervezetnél dolgozott, hanem amannál
ĀA hazánkat sűrűn bíráló német zöldpárti képviselő közölte, ő nem is ennél a Soros-szervezetnél dolgozott, hanem amannál
ĀA nagy magyar diktatúrában állítólag betiltott CEU (a Soros-egyetem) Demokrácia Intézete vitát rendezett az úgynevezett alternatív élelmiszerekről
ĀBrüsszel a rezsi után a hús árával is nyomást gyakorolna
ĀEurópa vezető gazdasági hatalma külügyminiszterének nehezen megy a német vezetés imázsának emelése
ĀNem tudta megemészteni a hazánkat rendszeresen bíráló Daniel Freund megjegyzését
ĀA Scholz-féle SPD csak az ötödik helyen végzett 8,4 százalékkal
ĀAzt hiszem, a hatalomban maradás globális érdeke felülír minden egyéb, még szikráiban létező nemzeti érdeket
ĀEljön az idő, vagy már el is érkezett, amikor a világmegváltó ideológusok és a végrehajtó hatalmi akarnokok meg fogják kérdőjelezni a népképviseleti választások létjogosultságát
ĀÚgy hallom, az Európai Parlamentben egy „zöldpárti” képviselő Lenint idézte. Nem elrettentő, hanem követendő példaként. Valami ilyesmit: „ahol akarat van, ott megoldás is van”
ĀKibújt a szög a zsákból a Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottságának ülésén
ĀÁlságosnak tartják, amit a német zöldpárti külügyminiszter tett: busszal utazott, miközben a kormánygép üresen követte
ĀBoris Palmer története arra is jó, hogy lássuk, a liberális demokrácia nyugati világában mi jár a mainstreamtől, a pártdirektíváktól elhajlóknak
ĀA tradicionális erők tehetetlenül szemlélik az AfD-vel szembeni kirekesztő stratégiájuk összeomlását, kétségtelenül a bevándorlás kezelése a kulcskérdés
ĀA konzervatív párt már csak négy százalékkal van lemaradva a CDU/CSU mögött
ĀA hiúság vására: Egy lakás árát költötte szépítkezésre a német külügyminiszter
ĀA német kormány csütörtökön elfogadott stratégiája egy vádirat Peking ellen, de a szövetségi kormány szerint ez nem veszélyezteti a kétoldalú kapcsolatokat
ĀEllenzik a szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológiák alkalmazását a környezetvédők
ĀA Werte- vagyis Értékunió a kereszténydemokrata és keresztényszociális pártközösségen belül működő konzervatív mozgalom, amelyet a hagyományos értékeket őrző párttagok alapítottak 2017-ben
ĀA konzervatív-szuvernista párt egy év alatt megduplázta a támogatottságát
ĀA BBC szerint a low-wash irányzat követői 150–200 alkalommal hordanak egy nadrágot mosás nélkül, a no-wash-hívők pedig addig, amíg le nem rohad róluk
ĀA „jelzőlámpa-koalíció” pártjait megbüntették a választók a tehetetlenség és a közakarat semmibevétele miatt
ĀAz Oroszország elleni szankciókat és az atomerőművek bezárását egyaránt értelmetlennek és károsnak tartja Steffen Kotré, az AfD energiapolitikusa
ĀSzombaton az utolsó három, még működő erőművet is lekapcsolják a hálózatról, ami további áremelkedésekhez és a károsanyag-kibocsátás növekedéséhez vezet
ĀMartin Hess, az AfD szakpolitikusa megkongatta a vészharangot, mert kétmillió gyanúsítottból tavaly 800 ezernek (37 százalék) nem volt német útlevele
ĀKendernay János 2019-ben a német zöldek EP-listájára akart felkerülni
ĀA politikai ellenfél elintézése Stasi-, vagy – ha úgy tetszik – KGB-módszerekkel történik a nyugati világban. A módszer alapja a lejáratás, a kirekesztés és a lelki terror alkalmazása
ĀSchiffer András úgy látja, hogy az euroatlanti diplomácia szótárából a béke, a béketárgyalás teljesen kiveszett, amit menthetetlen bűnnek tart - INTERJÚ
ĀNem hagyományos kormányválság jöhet Németországban. A gázhidegháború maga alá temetheti a Zöldeket, mert bebizonyosodik, hogy a radikális méregzöld ideológia nem más, mint egy lázálom
ĀA küszöbön álló német hátraarcra alapos indokok szolgálnak, hiszen a politikai napirend szintjén egyre aggasztóbb mértéket ölt az a félelem, hogy a télen orosz gáz nélkül maradhat az ország
ĀAz atomenergia már nem kell, csak épp senki nem tudja megmondani, hogy miért