Gazdaság
Több mint másfélszeresére nő a gyulai városmarketing keret

Komoróczki Aliz emlékeztetett arra, hogy a két pandémiás év, 2020 és 2021 után, kicsit fellélegezve kezdhették el tervezni a 2022-es évet, hozzálátva a középtávú stratégia megvalósításához. Az akkor rendelkezésre álló információk és ismert lehetőségek alapján a múlt év legnagyobb feladatának azt tekintették, hogy a covidos évek válságmenedzsmentjéről átváltsanak a tervezhető és fejleszteni is képes turizmusmenedzsmentre. Sajnos optimizmusuk nem tarthatott túl sokáig, tekintve a nemzetközi szinten kialakult újabb válsághelyzetet, a szomszédos országban dúló háborút, majd az elszabaduló inflációt és az energiaválságot. Tehát a turizmusban még tavaly is megmaradt a bizonytalanság, a kedvezőtlen kilátások és a válságmenedzsment. E körülmények között a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. tulajdonosi köre, munkaszervezete és a teljes gyulai turisztikai szektor is jól vette az akadályokat. „Menet közben” számos fordulatot véve, végül – mind szakmai, mind pénzügyi szempontból – eredményesen zárhatták a 2022-es esztendőt.
Sikeres volt a tavalyi szezon
A Gyulai Polgármesteri Hivatal adócsoportjának nyilvántartása szerint a 2022-es évben mintegy 564 ezer vendégéjszaka realizálódott Gyula összes szálláshelyén, amely 2021-hez képest 43 százalékkal magasabb forgalmat jelent, és csupán 3 százalékkal marad el a 2019. évi forgalomtól. Az idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakák száma 403 ezer volt, melynek eredményeként több, mint 180 millió forint idegenforgalmi adót fizettek be a vendégek, amit Gyula Város Önkormányzata teljes egészében visszaforgat a turizmus működtetésére és menedzsmentjére – derült ki azon sajtótájékoztatón, amelyet Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője és Arató Henrietta, az Elizabeth Hotel Superior ügyvezetője tartott ma Gyulán.

Mint az eseményen szóba került, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtól többet is megtudhatunk a Gyulára érkező vendégekről. A központ adatai szerint 2022-ben több, mint 200 ezer éjszakázó vendég érkezett Gyulára, az átlagos tartózkodási idő pedig csaknem 3 éjszaka volt. A gyulai vendégek 82 százaléka belföldről, míg 18 százaléka külföldről érkezett. A legtöbben, több mint 30 ezren Romániából érkeztek, és majdnem 78 ezer éjszakát töltöttek el Gyulán. Ezres nagyságrendben érkeztek vendégek Szerbiából, Szlovákiából és Németországból. A gyulai szálláshelyeken csaknem 7,6 milliárd forint árbevétel realizálódott, amelynek 27 százalékát a külföldi vendégkör költötte el, 73 százalékát pedig a belföldről érkezők. A Gyulán eltöltött összes vendégéjszaka 47 százaléka szállodában, 33 százaléka magán- és egyéb szálláshelyeken, 4 százaléka panziókban, a fennmaradó 15 százaléka pedig egyéb szállástípusokon realizálódott.
Gyula továbbra is nyitva van
Komoróczki Aliz felhívta a figyelmet arra, hogy közelmúltbeli szakmai tevékenységük során két nagy fejlesztés is megvalósult: befejeződött a turisztikai arculatváltás első üteme és a főszezonra elindult az új városi turisztikai portál. Ősszel „Gyula nyitva van!” szlogennel indított kampánnyal hívták fel a figyelmet arra, hogy az energiaválság ellenére Gyula város legnagyobb vonzerővel bíró attrakciói, valamint turisztikai szolgáltatói nem zártak be. Az év legnagyobb, 2023-ra is átnyúló – a gyulai turisztikai szereplők, Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkaszervezetének partnerségén alapuló – desztinációs marketingkampány túlzás nélkül „elsöprő” sikert aratott, és nagyban hozzájárult a három válságos év lezárásához, a Gyulai TDM Szervezet további működéséhez és az „előremenekülés” politikájához.

Az eseményen a szezon értékelése mellett a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. új finanszírozási modelljéről is szó volt. Mint elhangzott, a sikeres kampánytól függetlenül az energiaválság okozta bizonytalanság, a turisztikai keresleti oldal egy részének várható kiesése komoly dilemma elé állította az önkormányzatot és a szakmát is a 2023-as év költségvetésének tervezése során. A kérdés hasonló volt, mint az attrakciók és szálláshelyek esetében: költségcsökkentés vagy előremenekülés? A szakmai közösség az utóbbi mellett döntött. A megoldást a szereplők a hatékony együttműködésében és a „Gyula nyitva van!” kampányhoz hasonló, értékesítést támogató marketingkommunikációban látták, a terv megvalósítása érdekében pedig hajlandónak mutatkoztak az anyagi áldozatvállalásra is. A sikeres közös kampány egyértelművé tette, hogy a kölcsönös bizalomra alapozott együttműködés jó befektetés, hiszen a költségek nem csak, hogy megtérülnek, de a bevételek magasabbak lesznek, mint arra előzetesen számítottak.
Összefogás és bővülő finanszírozás
A cél egy előremutató, forgalomnövelő és rentábilis üzleti modell kialakítása volt, a kezdeményezés pedig a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. vállalkozói üzletrész-tulajdonosaitól indult. A városi turisztikai cégben üzletrész-tulajdonnal rendelkező szállodák (a Hunguest Hotel Erkel, az Aqua Hotel, a Corvin Hotel és a Komló Hotel) vállalták, hogy minden idegenforgalmi adóköteles vendégéjszaka után, az IFA-n felül (melyet a vendégek fizetnek ki) saját bevételeik terhére további 80 forinttal hozzájárulnak a büdzséhez. A kezdeményezéshez csatlakozott a Hőforrás Hotel, a Wellness Hotel Gyula és az Elizabeth Hotel is. Ez utóbbi két szálloda üzletrésztulajdont is vásárolt a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft-ben. Azóta további partnerként jelentkezett és bejelentette üzletrészvásárlási szándékát a Park Hotel Gyula is. Mivel a desztinációs marketingtevékenység hasznából a város kisebb turisztikai szolgáltatói is profitálnak, az őket összefogó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület is az új modell támogatása mellett döntött, a civil szervezet a tagdíjaiból befolyt összeggel megegyező mértékű hozzájárulást biztosít az idei évben.

Az önkormányzat pedig – látva a vállalkozói kör támogató hozzáállását és áldozatvállalási készségét – megemelte a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. számára biztosított működési hozzájárulás mértékét. Míg a város az előző évben negyvenmillió forintot biztosított az alapműködésre és az ingatlanfenntartásra, ezen felül pedig vendégéjszakánként 150 forintot a tárgyévben befolyt, vendégek által befizetett idegenforgalmi adóból, az idei évtől további 80 forinttal, 230 forintra emeli adóköteles vendégéjszakánként a működési hozzájárulást. Az új finanszírozási modellel jelentős forrásokat vontak be a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. 2023. évi költségvetésébe, amely így a tavalyi büdzsénél 55 százalékkal, a 2019. évinél pedig 15 százalékkal nagyobb, és lehetővé teszi, hogy a társaság bővítse tevékenységét. Az összefogásban résztvevők közös célja, hogy a turisztikai desztinációmenedzsment-szervezetek működési alapelvét követve, hosszú távon fenntartsák Gyula város 2011-es évben alakult helyi TDM-szervezetét és tagjaival együttműködésben tovább fejlesszék a város turizmusát.