Kultúra

Átadták a gyulai vár digitális látványelemeit

Projektoros fényfestés

Mintegy 13 millió forintos forrásból fejlesztették a gyulai várban azt a három új digitális látványelemet, amelyet tegnap adtak át a publikumnak.

A gyulai vár kiállítása az 1566-os ostromot fényvetítéssel megidéző narrált diorámával, egy kiterjesztettvalóság-alapú installációval, valamint az 1566-os és az 1690-es évekbeli várat és környezetét megidéző videóval bővült a Kubinyi-programnak köszönhetően. Fekete Péter államtitkár az ünnepségen az MTI jelentése szerint hangsúlyozta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként, mert szerinte így lehet a fiatalabb generációk számára egy tárlatot érdekessé tenni. A várat fenntartó önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Kubinyi-program pályázatán tízmillió forintot nyert el, ehhez további hárommilliót tettek hozzá önerőként. A történelmi rekonstrukciójú háromdimenziós grafikákat a pécsi Pazirik Kft. készítette el. Szakonyi Balázs, a cég kreatív vezetője kiemelte: két videó mutatja be, hogyan nézett ki a vár és környéke az 1566-os ostrom előtt, valamint 1690, azaz a török hódoltság után. A narráción és a projektoros fényfestésen a múzeum szakemberei dolgoztak, így szemléltetik a vár 16. századi kiterjedését, az egykori palánkerődítmény-rendszert és a két hónapon át tartó ostromot.