Gazdaság

Felkészült minden helyzetre a Richter

Sajtótájékoztatón értékelte a Richter a cég 2022-es eredményeit

A vezérigazgató elmondása szerint cégük felkészült minden eshetőségre, hiszen a Richternek mindenhol vannak külföldi leányvállalatai, és nagyon bíznak abban, hogy sikerül a kormánnyal megállapodni a 2023-as évet sújtó extraprofitadóról.

Felkészült minden helyzetre a Richter
Richter Gedeon Nyrt.
Fotó: MH

Rendkívülinek nevezte Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági elnöke nyitóbeszédében az extraprofitadót, amelyet a hazai gyógyszerszektorra is kivetett a kormány még tavaly decemberben. Kifejtette, hogy a különadó így minden hazai készítményt és azok előállításának gazdagosságát nyolc százalékkal csökkenti.

Kifejtette, hogy a Richter 28 milliárd forint extraprofitadót fizet a 2022-es évi magyarországi árbevétele után, és ez az adó jóformán csak a magyar gyártókra vonatkozik.

Beszéde végén továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy tárgyalásokat fognak kezdeményezni a kormánynál, hogy a 2023-as évi extraprofitadóra más szabályok vonatkozzanak.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója beszédében kiemelte, hogy 2022-ben kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött a Richter. Azonban az adózott eredmény a negyedik negyedévben jelentkező egyedi tételek miatt elmaradt az elemzői várakozásoktól.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy felkészültek minden eshetőségre, hiszen a Richternek mindenhol vannak külföldi leányvállalatai, és nagyon bíznak abban, hogy sikerül a kormánnyal megállapodni a 2023-as évet sújtó extraprofitadóról. Amennyiben mégis fennmaradna 2023 után, akkor a Richter megfontolhatja, hogy az adófizetési kötelezettsége ne Magyarországon teljesüljön. Hozzátette: ez csak egy elméleti forgatókönyv, és bíznak a megegyezésben.

Partnerségi megállapodások, a licencszerződések, új termékbevezetések, valamint a K+F mérföldkövek hosszú sora jellemezte a 2022-es évet – mondta Orbán Gábor, hozzátéve, hogy ezeket az eredményeket a makrogazdasági volatilitás, az ellátási lánc zavarai és a geopolitikai válság hatására bizonytalanná vált környezet ellenére tudták elérni.

A dollár–rubel és a dollár–forint árfolyamváltozásával kapcsolatban elmondta: 44 milliárd forint nem realizált árfolyamveszteség keletkezett, ami felemésztette az év első három negyedévi pénzügyi nyereségét a Richternek.

Orbán Gábor szerint a gyógyszerhiányról nehéz úgy beszélni, hogy az ember ne kapja meg azt a vádat, hogy azzal riadalmat kelt. A feltételei a stabil, biztonságos gyógyszerellátásnak folyamatosan szűnnek meg, egyik a másik után. Említhető ennek hátterében a munkaerőhiány, az árak alacsony szintje miatt sok termék az önköltség szintjét sem képes elérni, az alapanyag-előállításban jelentkező nehézségek.

Nincs helyén kezelve a gyógyszerellátás biztonsága, ami igazából Európában sincs. A különadó minden készítményt 8 százalékkal sújt, tehát a termékek előállításának gazdaságossága ennyivel csökken – fogalmazott Orbán Gábor.

A hazai gyógyszerpiac tavaly 8,5 százalékos növekedést ért el, a Richter kiskereskedelmi forgalma 11,6 százalékkal emelkedett. A gyógyszercég a hazai piaci szereplők rangsorában 4,6 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll, a vényköteles piacon 7,4 százalékos részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Tavaly a nőgyógyászati árbevételük 65 milliárd forinttal, azaz 38,6 százalékkal haladta meg a bázisévben elért értékeket. Ezen termékek árbevétele Ukrajna kivételével valamennyi régióban növekedni tudott.

Orbán Gábor az idei évre nagyon hasonló várakozásokat fogalmazott meg, mint tavaly ilyenkor: 2023-ban minden soron 10 százalék növekedést vár a Richtertől.

Kapcsolódó írásaink