Gazdaság
Jövőre kezdődik a Verbász-Zombor vasútvonal felújítása

Jó hírt közölt szerdán Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter Verbász község vezetőivel – írta meg a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, jövő tavasszal kezdik a települést Zomborral összekötő vasútvonal felújítását. A tárcavezető egyebek mellett arról beszélt, a jövőben óránként százhúsz kilométeres sebességgel suhannak majd a villanyvonatok. A projekt nyolcvanmillió euróba fog kerülni.
Goran Vesić azt is beharangozta, hogy néhány hónapon belül aláírnak egy gyorsforgalmi út kiépítésére vonatkozó szerződést is. A száznyolcvanöt kilométeres aszfaltcsík Zombort kötné össze Nagykikindával, Kúla, Verbász, Szenttamás, Ó- és Törökbecse érintésével. E szakaszra két csomópontot terveznek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Verbász körül egy, az ipari övezethez vezető körgyűrű születne, ezzel tehermentesítve a település központját.