Gazdaság

Szijjártó Péter: Magyarország elektromos autóipari nagyhatalom lett

Új üzemmel bővül a debreceni BMW-gyár Szijjártó Péter bejelentése szerint. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarország autóipara már 23 százalékkal, 8700 milliárd forintra növelte a termelési értékét a tavalyhoz képest, és még nincs vége az évnek. Beszélt arról is, hogy az elektromos akkumulátorgyártási kapacitás tekintetében a harmadikak vagyunk a világon, s a válságok ellenére nemcsak nőtt a gazdaság teljesítménye, de „zöldebb” is lett.

Szijjártó Péter: Magyarország elektromos autóipari nagyhatalom lett
Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Új, elektromos akkumulátorcella-összeszerelő üzemmel bővíti a debreceni gyárát a BMW – jelentette be pénteken a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a német autógyártó beruházása ezzel meghaladja majd a 800 milliárd forintot, s körülbelül ötszáz új munkahelyet teremet a cívisvárosban.

„Ez így, ebben a formában hazánk történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása” – jelentette ki a tárcavezető, majd kiemelte: ráadásul egyedülálló abból a szempontból, hogy a gyár teljes mértékben elszakad a fosszilis energiahordozóktól. Szijjártó Péter felidézte, a kormány iparfejlesztési céljai között nem csak a termelés volumenének növelése, hanem a környezetvédelmi szempontok jelen vannak. S ennek köszönhetően Magyarország gazdasági teljesítménye úgy nőtt az utóbbi években, hogy a károsanyag-kibocsátása közben csökkent. „A világon mindössze húsz ország volt képes erre” – húzta alá a miniszter.

A kormány egyébként 13,5 milliárd forinttal támogatja a BMW terveinek megvalósítását. Ennek kapcsán Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Európában „a fejünk felett összevissza csapkodnak a hullámok. A háború és az elhibázott szankciók a recesszió irányába terelik az unió gazdaságát”. Ebben a helyzetben, szerinte, egy felelősen gondolkodó, nemzeti kormány célja nem lehet más, mint megtalálni annak a módját, hogy lokális kivétel lehessünk. A recept adott és ismert: beruházások kellenek, mert abból lesznek a munkahelyek, a termelés és a gazdasági növekedés – fejtette ki, egyúttal közölte: idén megdőlt az egy év alatt Magyarországra érkező beruházások rekordja.

Kitért arra is, hogy az autóiparunk már 23 százalékkal, 8700 milliárd forintra növelte a termelési értékét a tavalyi évhez képest, az év végére pedig meghaladhatja a 10 ezer milliárd forintot. Ugyancsak beszédes adat, hogy Németországon és Kínán kívül Magyarország mondhatja csak el magáról, hogy itt a három nagy autóipari konszern egyszerre rendelkezik gyárral. Az akkumulátorok világpiacát uraló kínai és koreai vállalatok közül pedig a legnagyobb, valamint az 5. és 6. helyezett döntött úgy, hogy ide hozza uniós gyártási központját.

A sikerek sorának ezzel azonban nincs vége. Szijjártó Péter felidézte: a kormány időben felismerte az autóipar küszöbönálló forradalmát, s úgy döntött, az élére áll, és megcélozza az Európa-bajnoki címet, amit sikerült is elérni, s ma már „joggal emlegetnek bennünket a világbajnoki cím várományosai között”. „Bár lakosságszám tekintetében a világon csak a 95.-ek vagyunk, az elektromos akkumulátorgyártási kapacitás tekintetében a harmadikak!” – közölte, s hozzátett még egy adatot: az idei év első nyolc hónapjában – tavalyhoz képest – 61 százalékkal nőtt az akkumulátorkivitelünk.

Kapcsolódó írásaink