Gazdaság

Szijjártó: Nem szabad az emberéletek megmentését összekeverni a politikával

Magyarországon az alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy mindenkinek joga van egészségügyi ellátáshoz

Nem szabad az emberéletek megmentését összekeverni a politikával, márpedig a koronavírus-járvány alatt egyes szereplők félretették ezt az alapelvet és a felhasznált vakcinákra származási ország alapján politikai nyilatkozatként tekintettek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Szijjártó: Nem szabad az emberéletek megmentését összekeverni a politikával
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban
Fotó: Facebook/Szijjarto Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyetemes egészségügyi ellátással foglalkozó baráti csoportnak az ENSZ-közgyűlés keretében rendezett miniszteri szintű találkozóján vett részt.

Felszólalásában felelőtlennek nevezte az említett szereplők viselkedését, és leszögezte, nem szabad, hogy politikai döntések miatt emberek haljanak meg.

Hozzátette, hogy a különböző vakcinák alkalmazását szigorúan szakmai kérdésként kell kezelni, adott eszközök vagy készítmények származási helye nem lehet politikai vita kérdése.

Majd aláhúzta, hogy Magyarországon keleti és nyugati oltóanyagokat egyaránt felhasználtak, és ennek köszönhetően hazánk élen járt az oltási program előrehaladásában Európában, illetve mára hétmillió vakcinadózissal segítette más országok védekezését világszerte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány elkötelezett az ENSZ azon célkitűzései mellett, amelyek azt célozzák, hogy a világon mindenki hozzáférjen tiszta ivóvízhez. Mint rámutatott, Magyarországon az alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy mindenkinek joga van egészségügyi ellátáshoz, a hatóságok pedig biztosítják minden lakos hozzáférését a tiszta ivóvízhez.

A miniszter végezetül hangsúlyozta: az egészségügyi ellátás különböző országokban eltérő színvonala nem szabad, hogy az illegális migráció jogi alapjaként szolgálhasson.

Továbbá kiemelte, hogy Magyarország déli határán idén 180 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, emellett már másfél millió menekült érkezett Ukrajnából az országba, akik számára egyelő hozzáférést biztosítanak a hatóságok az egészségügyi ellátás és az oktatás területén is.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink