Gazdaság
Atomenergia a klímacélok és az ellátásbiztonság szolgálatában

Mindenképpen szükség van a paksi atomerőmű új blokkjaira. Ha ugyanis ez a beruházás nem valósulna meg, a leálló, leállítandó blokkokat fosszilis energiaforrásokkal kellene helyettesíteni, jelentősen szennyezve a környezetet.
Megírtuk, az atomerőművekben történő villamosenergia-előállítás nem jár szén-dioxid-kibocsátással. Paks II. esetében a várható teljesítményét alapul véve körülbelül 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása elkerülhető, nem beszélve arról, hogy az ellátásbiztonságot növeli, és részben ugyancsak a beruházásnak köszönhetően biztosítható az is, hogy az átlagfogyasztásig megmaradhasson a rezsicsökkentés.
Ezek miatt fontos lépés, hogy a napokban az Országos Atomenergia-hivatal kiadta a két új paksi atomblokk létesítési engedélyét. Sőt, ez a legnagyobb mérföldkő, igaz, a „munka fizikai része nem az engedélyek kiadásával kezdődött”.
„A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel” – nyilatkozta szintén az engedély kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új, egyenként 1200MW teljesítményű blokk.
A fejlesztés egyben felkészülés az ország várhatóan növekvő energiaigényére is, környezetvédelmi, energiaellátási és biztonsági szempontból egyaránt szükség van rá.