Gazdaság

Félmillióhoz közelít a bruttó átlagkereset

Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb, 495 900 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett – ismertette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Félmillióhoz közelít a bruttó átlagkereset
A bérek reálértéke is jelentősen nőtt
Fotó: MH/Purger Tamás

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 461 700 forintra becsülhető, 14,3 százalékkal meghaladta a tavaly májusit – közölte a KSH. Hozzátették, az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá.
A bruttó kereset mediánértéke 397 900 forintot ért el, 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forint volt, 15,9 százalékkal felülmúlta az előző év májusit.
A növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése, a fegyverpénz, az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák – jelentette a KSH.

Kapcsolódó írásaink