Gazdaság

Ársapka nélkül 261 ezer forinttal fizetnénk többet évente

A GKI Gazdaságkutató Zrt. kiszámította, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021-es fogyasztói kosár alapján mekkora áremelkedést okoznának azok a termékek és szolgáltatások, amelyek árai jelenleg rögzítettek, amennyiben valós piaci árakon kellene azokat megvásárolni.

Ársapka nélkül 261 ezer forinttal fizetnénk többet évente
Az élelmiszerek árrögzítése nélkül fejenként havi 2150 forinttal növekedne a háztartások kiadásai
Fotó: MH

Az árak felszabadítása - a GKI számításai szerint - a földgáz esetében a fogyasztói árindexet 8,5 százalékponttal emelné, majd az üzemanyag következik 4,4 százalékponttal. A villamos energia esetében a hatás 2,4 százalékpont, az élelmiszerek esetében pedig 1,9 százalékpont. Az egyéb rezsielemek összességben 2 százalékpontot tennének hozzá a mért inflációhoz. Így összesen 19 százalékponttal nagyobb lenne az árak növekedése a mértnél, ami a júniusi 11,7 százalékos árindexet mintegy 31 százalékra emelné. Megítélésünk szerint a hazai és az uniós árindexek alakulását ez a számítás jobban tükrözi. Ez alapján az élen álló Észtország húszszázalékos drágulási üteme nem is olyan magas.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. most úgy számolt: 2015-höz képest Magyarországon a fogyasztói árak 31,2 százalékkal nőttek, amellyel a harmadik legmagasabb inflációjú uniós ország lett, tavaly novemberig pedig az első volt, mindez azt mutatja, hogy az ársapka nélkül jóval drágábbak lennének bizonyos termékek és szolgáltatások is – írta a Hvg.

A portál szerint az árak felszabadítása a földgáz esetében a fogyasztói árindexet 8,5 százalékponttal emelné, majd az üzemanyag következik 4,4 százalékponttal. A villamos energia esetében a hatás 2,4 százalékpont, az élelmiszerek esetében pedig 1,9 százalékpont. Az egyéb rezsielemek összességben 2 százalékpontot tennének hozzá a mért inflációhoz.

A GKI számítása alapján egy főre vetítve az összes ár felszabadítása éves szinten 261 ezer forinttal, havi szinten 22 ezer forint/fővel terhelné meg a családi büdzsét.

Ársapkák nélkül ekkora árindex-emelkedés lenne, ha a lakosságnak piaci áron kellene vásárolnia
Ársapkák nélkül ekkora árindex-emelkedés lenne, ha a lakosságnak piaci áron kellene vásárolnia
Fotó: GKI

Ezen belül a földgáz piaci áron csaknem havi 10 ezer forint/fő kiadás többletet jelentene országosan (a földgáz fogyasztóknál havi 15 ezer forint/fő lenne az emelés). Az üzemanyagok piaci ára havi 5 ezer forint/fő többlet költést jelentene országosan (a gépkocsi használóknál ez havi 20 ezer forint/gépkocsi többlet lenne). A villamos energia egy főre jutóan havi 2800 forinttal (háztartásonként havi átlag 6 ezer forinttal) kerülne többe. Az élelmiszerek árrögzítése nélkül fejenként havi 2150 forinttal növekedne a háztartások kiadásai. A többi rezsielem egy főre vetítve havi 2100 forint többletet jelentene a családoknak.

Kapcsolódó írásaink