Gazdaság

Vállalkozásfejlesztési program indul a béke megerősítéséért

Integrációs törekvések

Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban, mivel a gazdaság fejlődése jelentős stabilizáló hatással bír, és hozzájárul a béke megerősítéséhez – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.

A tárcavezető a Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja Bosznia-Hercegovina stabilitását és európai integrációs törekvéseit, s nemcsak szavakban, hanem valódi tettekben is.

Kiemelte: a gazdasági együttműködés erősítéséről szóló tárgyalások eredményeként Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban, amelynek első ütemében 35 millió eurónyi fejlesztési támogatásra írnak ki pályázatot a helyi kis- és középvállalkozások számára. Ennek keretében több mint ezer érintett cég egyenként legfeljebb 25 ezer eurós támogatást kaphat magyar gyártású eszközök beszerzésére. A pályázatot szeptember 1-jén írják ki, a beadási határidő október 15. lesz.

Kapcsolódó írásaink